Vitaporáma

[Preyer 2016 pályázatra]

[Krisztának]

"édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival.."

A reggeli szél jó ütemben repítette előre Strabon hajóját.
Elérte az "ismert világ határát" és Eratosztenész tételei is megdőlni látszottak.
– Kapitány!
– Higgadjon le, délre Alexandriába érünk!
Látta a világítótorony füstjét, mely napok óta mutatta a helyes irányt. Csodálta, hogy az idős tudós miért nem vette még észre.

A szél kellemesen lengette a terasz pálmafáit.
A levelek susogására ébredt.
Feje tele volt gondolatokkal, melyek nem tartoztak sehová. se múltjához, se környezetéhez, se..
..és egyáltalán..
Agyát ezernyi kérdés ostromolta. Miért tud olyan válaszokat, amihez meg sem fogalmazott semmilyen kérdést?
Felemelte kezét, nézte érdekes formáját, az ízületek kapcsolódását, mozgási lehetőségeit.
Megpróbálta kitalálni mire használható és hogy miért keresi a választ, hogy mire használható.
Testőrsége egy katonája próbálta Strabon érkezését bejelenteni Strabon előtt, de az izgatott tudós megelőzte őt.
– Királynőm! Láttam! Ott voltam és láttam a világ peremét! Amit már Hatasu királynő is sejtett: eljutottam oda, ahol föld és ég összeér, amin Ré tüzes szekere száguld nap mint nap fejünk felett! Ré szekerének szférája kemény, hideg és átlátszó! – jelzőit hatásvadász módon lépésről lépésre közölte. Felvonta szemöldökét, várta a királynő reakcióit.
– Királynő? Hatasu? Ré szekere? Kérlek, ne most.. – pontosan tudta ki ő, de nem emlékezett, hogyan kapcsolódik életéhez.
A tudós észrevette Kleopátra figyelemhiányát. Szeretett volna emlékezni, milyen csillogó szemekkel hallgatja poros, régi századok tudósainak előkotort tekercseit. Szeretett volna részt venni a napokig tartó udvari tivornyákon, de egyikre sem hívták meg soha.
Kleopátra szemében egyre nagyobb pánik ült. Fejére húzta takaróját és várta, hogy agya felfogja a körülötte történő világot.

– Láttátok?! Nem lehet megunni, mikor így elszáll az agya! Úgy nézte saját kezét, mint Alice Csodaországot a tükrön átesve!
– Az Tükörország, kevered!
– Nem mindegy?! Ki Strabon? Fizető turista? Zoknibáb? Hitelesített klón?
– Ne hívd őket zoknibábnak! Tudod, mennyien fejlesztik..
– Te is tudod, ilyen kritikus helyzetben a zoknibábok mindent elcsesznek. Akkor jók, ha nem történik semmi.
– Státusza szerint fizető turista! Kinek a Valakinek a Senkije?! Ezeket kurvára nem zavarja, mennyire nehéz egy új színpad kalibrálása?!
Nem mert szólni senki, hogy vitaporáma kulisszák mögötti részét egymilliárdan követik. Egy ilyen elszólást egy zoknibáb mesterséges intelligencia kisípolja vagy elmossa valami szolid jelzővel.
– Strabon szerepében egy zoknibábnak kéne statisztálnia. Valahogy manipuláltak a státuszokkal.
– Őrség! Strabont elfogni! Örökre kitiltva!
Nem számolták hányszor hallották ezeket a szavakat. Vitaporáma kiemelt pillanataiba mindig került egy ilyen kifakadás. A facemash-en külön klubok alakultak ezen a néven, a tub-on számolatlan video keringett a témában.
– Kleopátrát a streszmentesítőbe. Zéró gravitáció, zéró fény.. minden zéró legyen.
– Talán még menthető.. – jegyezte meg egy technikus.
– Gregory, te olyan.... látod, ezért nem fogsz soha főnök lenni! Nem lehet mindenkit megmenteni! Ez a hatodik megkattant Kleopátránk. Nem fogok az önsegélyező körükből műsort csinálni! Hallanád azokat az őrült libákat! Ja, és ma délutánra megnyerted a KH-s vezetékek újraforrasztását!
– Még menthető.. – várta, főnöke talán meggondolja magát, aki szúrós tekintettel intett az ajtó felé.

Strabont azonnal elszigetelték a többi szereplőtől. A kamerák nem dolgoztak a közelében.
A testőrség tagjai megbilincselték és a konyhán keresztül lekísérték egy felszín alatti szervízalagútba.
– De fiúk, kell ez? – mutatta csuklóját, amit kellemetlenül bevágott a műanyag kábelkötegelő.
– Alkudozás.. Szabotáltál egy milliárd dolláros médiaprodukciót!
– Nana! Én csak felhívtam a figyelmet a védelem hibáira. Senki nem tette meg. Ti megtettétek, fiúk?
– Szeparáció.. A mód, ahogy megtetted, nem volt szép.
– Ha megtehetem, miért ne tenném azt oly módon, hogy a lehető legjobban élvezzem? Nem írtam alá semmi olyasmit, mint a bérturistáitok.
– Önszabályok megfogalmazása.. Most együtt megvárjuk a liftet, lekísérünk és átadunk a..
– Kérek minden kontrollstátuszú játékost a palotába! – szakította félbe a hangosbemondó.
– Központ, bandita a liftnél. Mi legyen vele?
– Színpad újrainstallálás. Ha lekésitek, fel se gyertek.
Foglyukra néztek, majd egymásra.
– A lift mindjárt felér. Tedd a liftbe, add az id-kártyád, beregisztrállak, megkeresel és mintha ki sem estél volna a játékból.
– Miért nem te maradsz vele?
– El tudod intézni, amit felvázoltam? Nna, ezért nem. Szóval?
– Itt a kártyám, de nem szeretem, ha ilyen kényszerbe rángatnak.
– Mikor cserélted le a nemi szervedet? Megtalálsz, ahonnan indultunk a fogollyal. Tsá!

Percekkel később a fogoly:
– Hogy jutsz fel a színpadra ID-kártya nélkül? Nehéz lesz mozognod nélküle.
– Tudom!
– Van még néhány perc. Innen csak a liftbe mehetek. Zárd rám az ajtót és indulj vissza.
Néhány másodpercig gondolkodott.
– Tik-tak! – sürgette ál-Strabon.
– De sehova! – fenyegette meg ujjával.
– Meg vagyok kötözve. Ha be is zársz, csak a liftbe – kulcsolta ujjait keresztbe háta mögött.
Fél perc múlva a katona ott sem volt.

A fogoly gyorsan szétnézett.
A folyosó műanyag borítását vékony tükörfelület törte meg.
Lerúgta a díszítést és a darabok egyikével vágni kezdte bilincsét.
– Ezért nem lesz oda a dekoratőr.
Csuklóját masszírozva rápillantott a zárra.
– Még hogy egy Lamarr-féle ugrókódmodulált védelem? Fiúk, számomra sértés.. – motyogta szakálla között. Kezdett belefülledni. Letépte álláról. Ez az álca amúgy is fel van fedve. A legénységi öltözőből szerzett egy palotaőr maskarát. Az új színpadon ebben könnyebb lesz mozogni.
Fél órával később senkinek nem tűnt fel, hogy a c-lift üresen indult vissza a Földre.

– #7-es színpad indít.
Negyvenmilliárd néző és tucatnyi befektető sóhajtott fel.
– Kóder gyerek megy lefelé?
– C-liften.
– A kis rohadék.. – suhant ki fogai közül egy tompított bosszúvisszhang.

Elmaradt a reggeli szél. Strabon hajója komótosan haladt Alexandria felé.
A kapitány nem akarta kimeríteni rabszolgáit holmi tudós-blabla miatt.
Strabon elérte az "ismert világ határát" és Eratosztenész tételei is megdőlni látszottak.
– Kapitány!
– Higgadjon le, estére Alexandriába érünk!
Látta a világítótorony füstjét, mely napok óta mutatta a helyes irányt.

A szél kellemesen lengette a terasz pálmafáit.
A levelek susogására ébredt.
Feje tele volt gondolatokkal.
Agyát kérdések ostromolták. Miért tud néhány olyan választ, amihez meg sem fogalmazott semmilyen kérdést.
A súlyozott információs gráf kiemelte a néhány legfontosabbat, a többi elsüllyedt Kleopátra tudatában.
Felemelte kezét, nézte érdekes formáját, az ízületek kapcsolódását, mozgási lehetőségeit, szépségét.
Rámosolygott.
– Az öltöztetőimet! Ma este el kell csábítanom a legfontosabb római hadvezért!

Vitaporáma részvényei négy százalékot emelkedtek.

– Meghaltam?
– Nem, dehogy. Súlytalanságban vagy.
– A lelkiismeretem hangja vagy?
– Nem. Gregory vagyok. Meg akarlak menteni.
– Mégis mitől, Gregoriusz? Görög vagy? Római? ακόμη και ένα βάζο του κρασιού Αχαΐας μεταναστών![1] Iacta evomere antequam reseces vestra cattus.[2]
– Jajj, ne beszélj így, szavad nem értem.. Ami ezután fog történni veled.
– Meg sem merem kérdezni, mi lesz az.
– Egy pszichiátriára kerülsz, ahol beláthatatlan ideig fogják vizsgálni a.... a.. fejed.
– A fejem?!
– ..nem. Az agyad.
– Az agyam?!
– ..a gondolataidat.
– Aha.. Akkor nem véletlen volt a ma reggeli zavarodottságom.
– Túl sok információ került.. beléd.
– Apám mondta: nem tudhatunk 'eleget' a körülöttünk létező világról.
– Igaza volt annyiban, ha a 'helyeden' lennél, eleget tudnál róla.
– Helyemen?
– Alexandria körül hét nap járóföldnyi terület létezik. Ez a te világod.
– Cylicia? Judea? A Parthus birodalom? Göröghon? Róma?
A fiú ingatta fejét, bár a vaksötétben mindegy volt.
– Még a piramisok sem. Mind más-más űrállomáson érhetők el.
– Mi lett velük?
– Megvan mind a Földön. De ez.. egy.. egy élménypark. Egy űrállomás.
– Nem értem. Megvan, de mégsem?
– Űrállomáson vagyunk. Hogy is mondjam.... város az égben.
– Nem érzem talpamon a föld biztonságát.
– Súlytalanság. Innen levisznek siklóval vagy lifttel a földre. Az igazi földre, és ott..
– Láthatom Ré szekerét? Vagy az istenek lakhelyét?
– Nem. Nincs ilyen. De ilyen a föld – nyitotta ki a kabin reluxáit és tárta fel a föld kékeszöld üveggolyószerű látványát.
A nő ösztönösen megragadta a férfi csuklóját.
– Ezen ébredtem ma reggel?
– Nem. Vitaporáma sokkal kisebb és tényleg sík.
– Nem értem mit beszélsz. Nem tesz bizalomgerjesztővé. Fogalmazz egyszerűen.
– Nézz bele a távcsőbe – adott kezébe egy binokulárt.
– Mint Strabon térképei! De ez sokkal részletesebb! – érezte a nő haját, természetes illatát.
– Meg akarlak menteni attól, ami rád vár odalent.
– Egyiptom királynőjét?! Miért kéne egyiptom királynőjét megmenteni? – ki kellett mondania fennhangon, mert annyira hihetetlen volt.
– Sajnálom, de Egyiptom királynője már nem te vagy, hanem ő – bekapcsolt egy monitort és a délelőtti királynői audiencia képei peregtek. Egyiptomi építészekkel, görög filozófusokkal, római, parthus és judeai követekkel beszélgetett könnyed stílusban, nem megvetve a csípős élcelődést sem.
– Az én szavaim.. Az én gondolataim.. Az ott én vagyok!
– Nem, nem te vagy. Csak egy nagyon pontos másolat Kleopátra királynőről.
– Másolat?! Méghogy másolat?! Mint a könyvtári tekercsmásoló makik?
– Makik?
– Rabszolgák. Mindig elfoglalják magukat, nehogy nehezebb munkára fogják őket. Mint a makik.
– Olyasmi, csak sokkal gyorsabban és pontosabban. Egy fésűben megtaláltuk néhány hajszálad. Fura, de nem a palotádban, hanem Berenice-ben, ahova látogatóba mentél és ereklyeként őrizték azt.
– Egyetlen hajszálból? – nézte megint kezének, csípőjének vonalát. – Talán ez a halhatatlanság..
– Talán igen..
– Mi lett a palotámmal?
– Egy földrengés a tenger mélyére sülyesztette.
– Visszakövetelte Posszeidon.. Apám erősködött, hogy ott álljon. Ami kínban épül, boldogan omlik le. No lám, nem csak engem érdekel a Föld!
Egy molylepke küzdött a súlytalansággal minduntalan átfordulva. Szemmel láthatóan az egyetlen fényforrás, a Föld felé igyekezett ő is.
– Az egyik turista zsebében juthatott fel. Már nem szűrjük ki őket.
– Édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival..
Kis csend után Kleopátra nem tudta tűrtőztetni magát:
– Az a nő az én szerepemben tetszeleg! – bökött ujjával a monitorra.
– Nyugi. Reggel óta egész jól kötésbe kerültek a szinapszisaid és..
– Ne mondd, hogy nyugi!
– Te vagy a legérdekesebb dolog, ami történt velem.
– Nem lehet valami érdekes életed, Gregoriusz.
– Másoknak még ennyi sem jut. Ülnek a tévé előtt és az eleven történelmet nézik. "A történelem ötven legfontosabb személye foteljéhez fogja szegezni!" – mondta fennhangon és tárta szét karjait nyitott tenyerével. Paródiáját nem értette Kleopátra. – ..és sikeres a műsor. Már olyan nevek is képbe kerültek, mint Vahan, az örmény forradalmár, Bardzsik, a kazár parancsnok, Chandragupta, ki legyőzte Nagy Sándort. A múlt kukáiban turkálunk és csak erőszak akad a kezünkbe.
– Nem érdekel. Az emberek azt vágyják, mi hiányzik életükből.
– Az erőszak? Hmmm.. A leegyszerűsítés. Egy egyszerű cél.
– Gregoriusz, félek. Hogyan tudom legyőzni a másik Kleopátrát?
– A kétségeiddel. Sokkal többet tudsz nála. Az ő infográfja súlyozva van. Nem fog eszébe jutni olyasmi, ami neked igen. Ezt használd!
– Legyek Kleopátrább? Ígérjek rá?
– Csak légy hitelesebb. Tudod, mit gondolunk mi Kleopátráról. Ha jobban hozod a másik ellenében, nyertél. Ugyanazt a státuszt töltitek be. Ha találkoztok, versengeni fog. Használd az ő erejét. Kung-fu bölcsesség – vigyorgott Gregory.
– Bla-bla-bla..
Ezt a kérdést ezerszer feltette álmában. Itt volt az idő, hogy a valóságban is megtegye:
– Ha visszakapod egyiptom trónját, enyém leszel?
– Ezt meg hogy érted? – kérdezte. Nagyon is értette.
– Hogy.. úgy hogy.. – pirult bele a visszapattant kérdésbe.
– Én még sosem voltam férfival – pillantott fel Kleopátra legártatlanabb tekintetével. Gregory tudta jól, mégis az ő irányítása alatt töltötték fel és súlyozták az információkat, amire szüksége lehetett Egyiptom királynőjének. Bőven volt benne szexfantázia illetve az ehhez vezető affinitásfüggvények.
– De az emlékeidben..
– Nem is az enyémek!
– Deee..
– Juttass vissza a trónra! Egyiptom trónjára. Látom, itt ez a Julius Caesar valami ikonikus alak. Te lehetsz az én Caesarom.. ha megteszed.
– Az leszek! – Gregory nem volt többé technikus. Összeesküvő volt, aki előtt nem létezett semmiféle jogi vagy erkölcsi akadály. – Visszamegyünk a színpadra! Álruhára lesz szükségünk!
Kleopátra elmosolyodott. Sikerült elindítania első felhúzható játékát. A dolgok végre kedve szerint alakulnak.

A társzekér lassan poroszkált a palotába vezető úton.
Senki nem kérdezte, hogy a megrendelt tíz rabszolga helyett miért tart tizenkettő a lakoma előkészítéséhez.
Kleopátra csak annyira eresztette le a kendőt arca elől, hogy aggodalmának hangot adjon.
– Nem fog sikerülni! – egyre több részlet jutott eszébe, hetekkel ezelőtt testvére milyen körülmények között űzte el a palotából.
Gregory megszorította Kleopátra kezét.
– Nyugi, most már tudom, hogy bejutunk. Ez egy média megaprodukció. Nem fogják leállítani csip-csup fennakadások, csúszások vagy számbeli eltérések miatt.
– Gregoriusz, fogalmazz röviden: bejutunk! Hosszú beszéd a szabadkozás épületének munkazaja.
– Honnan tudsz ilyesmit? Nem emlékszem, hogy én töltöttem volna fel.
– Nem tudom. Csak eszembe.. – visszaszorította a fiú kezét és rákacsintott. Kleopátra pontosan tudta, ennyi fahasábot kell ebben a pillanatban Gregoriusz szex reményének tüzére pakolnia, hogy megfelelően égjen.

Miután szétosztották a foglyokat, lehetőségük nyílt, hogy leszakadjanak a csoporttól.
A palota belső folyosólabirintusát Kleopátra kitűnően ismerte, Gregory néhány forduló után elvesztette a fonalat.
– Szövetségeseket kell szereznünk!
– Mégis hogyan?
– Ne feledd, engem mindenki ismer. Hiába vagyok ebben a hacukában, ha megnyerem egy ismert hivatalnok bizalmát, nem kell tovább bújkálnunk. Potinus ismer és sokan ismerik. Őt kell megtalálnunk.
Gregory megpróbálta cáfolni Kleopátrát. Tudta, mennyi és milyen eltérő identitások szerepelnek a játékban, de bármely szó amit kiejt, Kleopátra logikáját kérdőjelezte volna meg. Becsukta száját.
– Helyes! Látom, kezded felvenni a tempót – simította meg Gregory állát egy ujjal Kleopátra.
Gregory egyre kevésbé érezte játéknak, ami körülötte történik.

Potinus hivatala felé tartottak. Kleopátra magabiztosan lépkedett. Senkiben fel nem merült, hogy palotaforradalom készülődik.
Az elsők, kiknek szemet szúrtak, két szabadságát töltő katona volt, kik palotaőrként tetszelegtek és nem tértek ki, ha szembe jött velük a balhé.
– Hé! – kapták el Gregory grabancát. Kleopátra még számukra is érinthetetlen volt.
– Engedjétek el! Velem van! – fedte fel magát Kleopátra.
A plakátokról megismerték a jellegzetes arcélt, elég volt ahhoz, hogy a szorítás enyhüljön.
Gregory kiszabadította magát.

A huzakodás zajára több hivatalnok is feltűnt a folyosón.
Kleopátra-6 észrevette Potinust. Két ujjal füttyentett felé.
– Édes szívem, mit keresel itt ebben a gúnyában? A végén még munkára fognak.
Kleopátra-7 valahonnan megneszelte az ellene készülő merényletet.
Menekülés helyett feltűnt a dráma fókuszpontjában.
– Potinus, segíts! Ez a hasonmás a trónomra tör! – szeme könyörgött Potinus felé.
– Ne feledd, bátyád azt már megtette. Mi ez az őrület? Miért van kettő belőled?
– Ma reggel mintha kétszer indult volna a napom, a tiéd nem? – Kleopátra-6 azonos érzeteket próbált találni beszélgetőpartnerével.
– Ja, a dupla etióp cserje kárpótolt érte. Te Kleopátrább vagy a másiknál, de nem akarok ennyiből dönteni. Ide a palotaőröket!
A folyosó lassan megtelt katonákkal, hivatalnokokkal. Különféle szempontok szerint osztályozták a két Kleopátrát, de csak annyit értek el, hogy két nagy táborra szakadtak.

Az összeesküvés egyre több kamera képén volt felfedezhető. Megtört vitaporáma menetrendje. Az automata vágó még ellavírozott a maradék kamerák képével, a rendező mégis észrevette.
– Mi a frász folyik itt?!
– Negyven percig tart még a Julius Caesar tiszteletére rögtönzött lakoma előkészítése, ami után szenvedélyesen egymásnak esnek Kleopátrával az előtérben, az öltözőben és.... – lapoznia kellett jegyzeteiben – ..és a hálószobában – olvasta fel a rendező harmadik női asszisztense aránytalanul nagy melleivel, aránytalanul kis kosztümben.
– Dormitórium.. – a rendező észre sem vette, hogy kijavította asszisztensét. – Nem, nem majd! Most! A konyha melletti alkóvban!
– Az meg mi?
– Itt! – kopogtatta az egyik ernyőt, hogy majd beszakadt.
A kameraképen a sok ismeretlen arc között felismerte Gregoryt.
Le nem vette róla tekintetét. Tárcsázta számát. Hosszan csengett.
– Gyerünk, Gregory. Ha akarod még az állásod, ezt most felveszed – morogta maga elé, de mire a végére ért, rádöbbent, saját állása is veszélybe kerülhet.

Gregory mobilja jelzett. Pontosabban egy csuklójára tekeredő kígyó harapdálta kézfejét. Tudta, a rendező az. A kígyó beállított gesztusa árulta el. Farkánál fogva lehúzta csuklójáról és elpöckölte. A csúszómászó egy darabig tanácstalanul követte, majd összetekeredett egy félreeső sarokban.
– Le a vérszívókkal. Lépéselőnyben vagyunk. Innen mi diktálunk – Gregory ereiben meglódult a vér. Kezdett a játék ízére érezni.
– Tudom.. de én diktálok – javította ki Kleopátra. – Tartsd a lépést, ha tudod!
– Hehe, Fred Astaire?
– Nem tudom. Valami táncos.

– Gyerünk, Gregory.. – a rendező nem vette észre az eldobott mobilt. Keze az adás felfüggesztés gombja felett táncolt.
– Leállunk? – kérdezte a harmad asszisztens. Ha igen, át kellett szerveznie további munkanapját.
– Megyünk tovább. Ilyen nem történik minden nap..
Agya eldobott minden esemény menetrendet. Most ez volt az esemény.
Meredt szemmel bámulta a monitorokat. Gondolta, még kézben tartja a meglódult lavinát.

Gregory minden tudásával próbálta védeni Kleopátráját. Egyre nagyobb zűrzavar kerekedett körülöttük.
– Mit csinálsz?!
– Kövess! Ha elmagyaráznám, már le is maradnál az egészről.
– Kerüljük a nyílt konfrontációt! Te mondtad!
– Itt az idő, hogy felfedjünk néhány kártyát. A dráma hullámainak nagyságát csupán az időzítés különbözteti meg. És ez kirajzolja a további események hullámait.
– Shakespeare?
– Majdnem. Arisztotelész.
– Erre emlékszem, de hogy így használod, nem gondoltam.
Kleopátra-7 a zavart palotaőrökhöz fordult.
– Betolakodó! Elfogni! – a drámai hatás előnye egyértelműen a kezében volt. A mai napon az őrség egy percre sem veszítette szem elől.
Gregory kimeredt szemmel nézett át Kleopátrájára, hogyan tudja saját javára billenteni a negatív hullámot.
– Kérdem én, ki akarna árulót kiáltani, ha nem az, ki el akarja fedni saját identitását. Elrontani mások játékát. Jack Roberts, Louisville-ből, Kentucky és Anton Van Scoyk, Lindhovenből – fordult a két katona felé, kik egymásra néztek. – Gregoriusz, ez is Kentucky?
– A helyzet az..
– Elég egy nem.
– Mit csinálsz? – súgta oda. Kleopátra-6 az adás sokadszori leállásával játszott.
– Mindkettő azt hiszi, a másikról beszélek. Most kussolj! – súgta vissza ellentmondást nem tűrően.
Kleopátra-7 toporzékolt.
– Kinyírok mindenkit! Mozduljatok már meg! – az ő vonatkozási rendszerében világvégeként élte meg a kialakult helyzetet, melyet nem tudott kézben tartani.
Az őrök tétován léptek Kleopátra-6 felé.
– Katonák! Még egy lépés és már nem kell hazamennetek, mert nem lesz olyan. Épp most tesztek tönkre egy média megaprodukciót! A tévétársaság olyan pert akaszt a nyakatokba, hogy még az unokáitok is ezt fogja fizetni! – sziszegte a fogai közül.
Gregory némán figyelte az eseményeket..

..ahogyan a vezérlőben a rendező is. Kleopátra-6 szavait zoknibábok serege próbálta a kiagyalt sztoriba simítani.
Semmilyen önvisszacsatolt utalás nem hangozhatott el a produkcióról.
– Jó ég! Lemegyek.

A katonák úgy gondolták, a dominánsabb Kleopátrát követik. Megfordultak és két oldalról felnyalábolták Kleopátra-7-et, aki visított, mint egy kismalac. Kleopátra-6 aggódva figyelte a felé suhogtatott karmokat.
Hogy egyértelművé tegyék, fej- és nyakdíszétől megfosztották, amit Kleopátra-6 felszedett a porból.
Egyre jobban hasonlított Egyiptom királynőjére, míg Kleopátra-7 egy rabszolgára.
– Ez hogy lehet? A katonák pontosan ismerték egymást, mégis alávetették magukat minden szavadnak – Gregory még mindig nem hitt a szemének.
– Az ember.. elsősorban állat, ki embernek álmodja magát.. Csak a megfelelő pillanatban kell felébreszteni.
– De hogy teszed?
– Szót se róla. A nehezén túl vagyunk. A kellő pillanatban felfedett tiszta szándék a legorbitálisabb hazugságot is hitelesíti – súgta oda Gregorynak.
– Meg sem kérdezem, honnan juteszed.
– Hagakure. A közhelyek csak erre jók. Hitelesíteni balfaszságainkat, bármi is motiválja őket.
– Az első, hogy magadtól idéztél – Gregory őszintén csodálta Kleopátrát, aki ma reggel még az idegösszeomlással küzdött.

Látta a férfi szeméből túláradó figyelmet.
Megfürdött benne és mikor belelibabőrzött, félrevonta Gregoryt.
– Ahogy ígértem.. – kezdte bontogatni magáról királynői ékszerekkel díszített pompás ruháját. – Vagy te szeretnél vetkőztetni? Bizonyos kultúrákban ez fontos lehet a férfiak számára.
Gregory mintha csak egy álmot látna kívülről vagy épp ez az álom gázolt volna életébe.
– Csak most vetted fel.. – kezdett volna terelni.
– Gyerünk, Gregoriusz. Nincs sok időm. Épp félúton vagyok a trón felé, de ennyit már hitelezhetek neked.
– Várj! Ezt az egészet én nem így képzeltem.
– Tudom. Ismerem az összes irodalmi utalást. Nem az vagyok.
Gregory becsukta szemeit. Megpróbálta Kleopátrát olyannak képzelni, mint kamaszkorában.
A nő olyan erővel forgatta, mintha egy férfival birkózna. Inkább újra kinyitotta szemeit.
Túl hamar ért véget minden.
– Most már csak arra lennék kíváncsi, én vagyok vagy te a félperces numera?
Kleopátra szájából közönségesen hangzott a "numera" szó.
A férfiban felötlött mennyit vitatkoztak ezen: Kleopátra ösztöneit vagy gondosan beállított tudatát fogja követni?
Minden világos volt.

A szereplők zöme semmit nem vett észre az összeesküvésből.
Talán annyit, hogy a napirend felborult és egy kisebb ünnepséget rendeztek a főtéren Kleopátra tiszteletére.
Valamiféle tribünt kezdtek ácsolni, hogy mindenki lássa a királynőt.
Gregory fásultan bámulta a hömpölygő embertömeget.
Gondolta, mind fizető turista vagy épp erre a feladatra programozott zoknibáb.
De ekkor egy ismerős arc bukkant fel a tömegben.
– Gregory.. – tárta szét karját.
– Főnök! – válaszolta automatikusan Gregory.
Még sosem volt ilyen nyájas vele. Tudta, valami jelentős dolgot generáltak.
Figyelme azonnal Kleopátrára váltott.
– Nem mutatsz be a hölgynek?
– Gondolom, felesleges. Kleopátra, a produkció rendezője. Tényleg nem tudom a neved..

A dísztribünön Kleopátra mély eszmecserét folytatott a rendezővel, hogyan lehet a produkció menetrendjét dinamikusan változtatni vagy éppen új elemeket zökkenőmentesen belesimítani, netán két reklámszünet közti idő minimális ill. maximális cselekvési hosszát kihasználni.
Gregory nem tudott mit kezdeni magával. Téblábolt a díszletben, akár egy turista.
Kleopátra félrevonta.
– Gregoriusz, szeretném, ha lelépnél. Kezeljük úgy, mintha egyszerre értünk volna ki egy napsütötte tisztásra, átsétáltunk rajta és mind más irányba tartunk tovább.
– Most lettél az enyém! – kutyatekintete nem hatotta meg Kleopátrát, inkább a vért tolta agyába.
Két kezébe fogta a férfi fejét, belemarkolt hajába és füléhez hajolt.
– Sosem voltam a tiéd – suttogta. Ebben benne volt minden, mi Egyiptom királynőjévé tette. – Szeretnélek megóvni attól, ami most következik.
– Nem tudok kiszállni. Segítelek, ameddig tudlak.
– Édes pici megpörkölődött lepkém.. utamban leszel. Lehet, oda kell dobjalak saját életemért. Neked istennő vagyok, nekem te eszköz, hogy Egyiptom királynője lehessek. Olyannak látsz, amilyen sosem leszek.
– Nem érdekel.
– Majd fog.

Gregory főnöke egy lépésnél messzebb nem hagyta magára a királynőt.
Az események közvetlen közelében akart maradni.
Római szokás szerint győzelmi felvonulást rendeztek.
Szekereken az árulás és leleplezés kulcsképeit diaporámaszerűen megjelenítették,
hogy mindenki átélhesse a győztesek tetteinek jelentőségét.
A palotaőrség gondoskodott a tömeg kordában tartásáról.
Szórványosan dobálták meg hulladék zöldséggel az árulókat.
A mai piac nap nem volt túl fényes.
Kleopátra ragaszkodott hozzá, hogy az áruló Kleopátrát önmaga személyesítse meg.
Nyakát nyújtogatva nézte a tömeg reakcióját.
Mikor eltűnt szem elől, kíváncsi volt mit tesznek vele.
Leviharzott a színfalak mögé, hogy saját szemével lássa, mikor az ünnepi menet végén sorban megfojtják a foglyokat.

Nem ezt tették!
Fényképezkedtek vele!
– Mi folyik itt?!
– Kleopátra szelfi – kattantak a vakuk.
– Ő egy trónbitorló! Nem érdemli a létezést! – ezzel előkapott egy spanyol nyaktilót, átvetette a fogoly Kleopátra nyakán és könnyed ujjmozdulattal tekerni kezdte. – A mi időnkben ez nem létezett, de el sem hiszed, mennyire praktikus. Előbb töri el a gerinced, semmint megfulladnál.
– Khrrr.. – próbálta megmarkolni támadóját, de Kleopátra rutinosan kitért előle.
Az utolsó néhány fordulatot nem bírta megtenni. Néma csendben figyelte mindenki.
Egy palotaőr átvette tőle. Néhány pillanattal később hallani lehetett a nyaki gerinc semmihez nem hasonlítható roppanását.
Meg akarta köszönni a katonának, helyette egy felkavaró emlékbe esett.
– Téged ismerlek! Hatasu, Ré szekere! Ma reggel!
– Bakker! Amikor kitaláltam, egész jó poénnak tűnt – telibe mosollyal próbálta elütni leleplezését.
– Azóta teljesen másképp látok mindent.. – a pillanat szűkössége nem engedett mást mondani, de eszébe jutott, hogy minden más csak rá tartozik.
– Engem is megfojtasz? Kezdd úgy, hogy a számra ülsz.
– Megérdemelnéd, de ilyen szabályszegőkre lesz szükségem a Föld elfoglalásához. Ha mindenki ilyen – mutatott körbe a turistákon –, jobb vezetőt érdemelnek.
– Nem mindenki, de többnyire.. – ál-Strabon felsóhajtott. Ezt is megúszta. – Gyerünk katonák, fojtsatok meg minden foglyot!
Hullottak a turisták és a zoknibábok. Többen is megkérték kivégzőjüket, utolsó másodperceiket töltsék fel a facemash-re.
Mikor hasonló mértékben kezdtek veszteni katonát, mint foglyot, Kleopátra zavargássá minősítette az esetet és leállíttatta.

– Ez meg mi volt?! Nézz szét! Hullák hevernek mindenütt! – Gregory kezeit nézte, nem esett-e valami baja.
– Ne rinyálj, ez az evolúció.
– Evolúció?! Egy gyilkos vagy!
– Mit ér az az ember, ki hagyja magát megfojtani?
– Ezek turisták! Kikapcsolódni jöttek ide!
– Nincs céljuk!
– A kikapcsolódás a céljuk!
– Ezeknek az embereknek nem volt életük. Sem a Földön, sem itt. Csak szemlélték a valóságot, mit köréjük rajzoltak.
– Akárki is vagy, a terroristákat levadásszák. Igen, az embereket irányítják, de nem ilyen módszerekkel.
– A görögök vágyták a demokráciát, de mindig döntésképtelenségbe fulladt.
– Ne forgasd ki a tudást, amit kaptál!
– Csak használom. A túlzott tolerancia okozza a demokráciák vesztét. Minden demokrácia vesztét. Kell egy karizmatikus irányító. És az már nem lesz demokrácia.
– Látom.. Megőrülnek érted. Csak azért, mert átléped a határokat.
– A cselekvést akadályozó határokat. Reggeli beszélgetésünk visszhangzik fülemben. Mondtad, a Föld sokkal nagyobb, mint vitaporáma. Azóta bezárva érzem magam ezen a kis világon. A Föld maga vitaporáma. Ahol már csak a létezés sóvárgása él. Ezeken a kis szigeteken fogalmazzátok meg, hogyan szeretnétek létezni. És Földetek arra vár, hogy ez a létezés lecseppenjen az égből, újra életre keltve a földet..
– Te megőrültél – józan esze tiltakozott, viszont ösztönei még erősebben láncolták a nőhöz. Szemébe nézve teljesen helyénvalónak érzett mindent, mi vele történt.
Kleopátra a körülötte lévőkhöz fordult.
– Aki részese akar lenni a föld meghódításának, kövessen! – gyémántként csillogott a tömeg közepén.
Az emberek őrjöngtek körülötte. Gregoryt magával sodorta a tömeg. És ő hagyta.
Óriás mentőkabinokat használtak, hogy együtt mozgassák a hirtelen verbuvált sereget.

Az irányítófülkében hatan feszengtek. A raktérben vagy száz követő szorongott.
A mentőkabin mindkét oldalán további siklók követték a királynőt.
– Óriási! Akár kilőnek minket, akár nem, mindenki ezt a csatornát nézi – a rendező el volt ragadtatva. A produkciótól. Nem Kleopátrától.
– Kilőni?
– Rakéták. mmm.. motoros nyilak. Könnyű célpont vagyunk. Bár mentőkabin támadóflottát még senki nem látott.
– Nehéz és lassú dolog morális döntést hozni.
Észak-Korea rakétát indított. Nem sokkal később Pakisztán is.
– Van, akinek nem – mutatta a rendező.
Az egyiket egy Kínából, másikat egy Indiából indított rakéta semmisítette meg.
Kleopátra visszanézett, cáfolva a rendező kijelentését.
Valamivel ezután az Észak-Afrikai Államok Szövetsége, Oroszország és egy óceániai szigetcsoport indított rakétát.
A török és izraeli ellenrakétára több arab állam is válaszolt.
– Íme, a föld elsődleges szándékú reflexe.
– Ezt eddig senki nem merte meglépni.
– Ki az, akit minden szomszédja támad?
– Izrael.... Judea.
– Pedig ugyanazon törzsek leszármazottai. Eltelt kétezer év és semmi nem változott.
Amerika megpróbált minden rakétát és ellenrakétát kilőni. Ekkor elszabadult a pokol.
Az óceániai rakétát az utolsó pillanatban sikerült elcsípnie ellenrakétájának.
Egy pillanatra vakító fényesség öntötte el a kabint, majd vaksötétbe borult minden.
Másodpercekig ültek némaságban. A sikló az utolsó mozgási vektora mentén elkezdett lassan forogni, sodródni.
– Most mi van?
– EMP. Kapott egy túlméretes impulzust a komp, de húz a gravitáció. Leérünk.
– Gregoriusz. Röviden: leérünk. Ha valamit kérdezek, kezdd a végén.
– Oké.. – jutott eszébe kedvenc idézete egy ismeretlen zenekartól.
– Nem kéne ilyenkor csinálni valamit? – kérdezte, mert kezdett rosszul lenni a látványtól.
– Kimegyek. Megnézem, mit tehetek.
– Varázsolj, Gregoriusz.
Fogalma sem volt senkinek hogyan lehet életet lehelni egy EMP lőtt siklóba.
Gregory csak az internetről ismerte a sikló felépítését, de most végre kipróbálhatja élesben fejben lejátszott kalandjainak egyikét.
Kizsilipelt. A nap éles reflektorként hasított szemébe.
Tudta, a sikló öszvér. Űrhajó és repülőgép egyben. Minden repülőgép hasán van egy mechanikus dinamó, melyet menetszél hajt. Még nem érték el az atmoszférát, ahol majd folyamatosan üzemel, de próbából néhányszor megforgatta.

A pilótafülke felé intett. Fél perc múlva felgyúltak a fények. A műszerfal mechanikus eszközei feléledtek.
– Édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival.. – Kleopátra tudta, Gregory mindent megtesz érte, de amíg nem ragadják el érzelmei, addig akármit tehetett.
– Lefeküdtél vele? – hajolt a rendező egész közel Kleopátra füléhez.
– Még sosem voltam férfival. Nem, nem Gregoriusznak tartogatom magam – nézett a rendezőre olyan őszinte tekintettel, ahogyan csak Kleopátra nézhetett.
– Nna persze, hogyan is gondolhattam.
– Ha aspirálsz egy cél felé, még időben fedd fel – bíztatta rá sem tekintve Kleopátra.
– Úgy gondoltam, mi ketten elég ambíciózusak vagyunk, hogy irányítsuk a világot vagy annak egy részét. Akár sikerrel jársz, akár nem, a médiabirodalmad szeretném én igazgatni.
– Azt hittem, a szexről akarsz beszélni..
– mmm.. arról is. A média amúgyis csak kirakat.
– De milyen fontos kirakat..
– Én fontossá teszem.
– Én már megtettem. Ha tudod irányítani az embereket, felőlem..
– Tudom!
– Akkor irány: Alexandria!
– Nono! Alexandriában már nincs semmi. Kína a legerősebb állam.
– Ki a második?
– Amerika. Sokáig ő volt, de..
– A másodikban benne van a motiváció, hogy első legyen. A többi nem érdekel.

A repülőtér forgatagában Kleopátra belecsípett Gregoryba.
– Merre van vitaporáma?
– Valahol arra. Innen nagyon kicsinek látszik. Mellette II. Ramszesz, Dávid, Nagy Sándor, Julius Caesar, Attila, Oroszlánszívű..
– Elég. A lényeg: ők ott, én itt. Senki nem akarta meghódítani a Földet?
– Te vagy az első információs gráf kisúlyozatlansági hiba.
– Már megint nem értem, miről beszélsz, de köszönöm neked, Gregoriusz. Itt véget ér utunk. Írd meg, ami megtörtént velünk. Ne hagyj ki semmit, még a félpercest sem – mosolygott rá.
– De Kleopátra, ez még a sztori eleje! Látni akarom végig!
– Arra senki nem kíváncsi. Csak a felívelő részekre. Ebből nyernek motivációt.
– Kit idéztél?
– Magamat. Már jó ideje. Tedd te is ezt.
El sem köszönve fordított hátat, könnyedén intett.

Még mielőtt lelépett volna a teljes csapat, Gregory elkapta a rendező karját.
– Vigyázz rá! Amilyen vad és ösztönös, annyira törékeny is.
– Láttad, hogy a hatalom érdekében mire volt képes. Ne féltsd!
Gregory körülnézett, fura előérzete támadt.
– Hogyhogy nincs itt egy terrorista-elhárító sem?
– A produkció biztosítása fedezi. Akár kiirthatna egy kisvárost is.
– Igaza volt édes pici lepkémnek. Tényleg halottak vagyunk. Az egyetlen élő dolog most hamis fényünket táncolja körbe és belőle merítünk még több hamis fényt.
– Mit gagyogsz? Pihend ki magad. Hétfőn találkozunk odafent vitaporámán.

A világ fényétől megrészegült édes pici lepkém szárnyverdesése egy ideig még követhető volt a hírekből.
Egy hónappal később már semmi nem utalt rájuk.
Remegő tollal görnyedek a papír fölött. Szándékosan nem géppel írok.
Locsogásra ösztönöz.
Lehet, még több hónapra van szükségem, hogy bármit is leírjak.
Kerül az álom, bekapcsolom vitaporámát.

– #59-es színpad.
Strabon segédeivel épp a könyvtár tekercseit leltározza, rendezi.
Az ajtóból bekukucskál a fiatal Kleopátra. Strabon észrevette.
– Ha többet akarsz tudni, nem elég csak rápillantani a tekercsekre!
Az orrocska azonnal eltűnt, de egy perc után ismét megjelent.
Kleopátra belépett és ahogy lábujjhegyen sétált, ujjai hegyével érintette a tekercseket, amiket felért.
– Másolók! Köszönöm, a mai napra befejeztük. Gyere ide, Kleopátra, ülj ölembe. Messze földekről mesélek neked.
A kislány le nem vette szemét az idős tudós szakálláról. Időnként belemarkolt és megrángatta. Alig hitte, hogy valódi.
– A reklám után exkluzív anyaggal tér vissza vitaporáma!

Kiégett aggyal nézem a perverz képeket.
Csak ennyi nyom utal, hogy a rendező a helyén maradt.
Így győzik le a halandók a halhatatlanokat.
Ezerszer is megöljük, meggyalázzuk őket, kifosszuk hírnevüket.
Titkolt vágyainkat lessük egy fal méretű óriásmonitoron és hagyjuk, hogy az visszanézzen ránk, lelkünk legmélyebb, takarnivaló bugyraiba.
Nem tudom, mikor ér az álom, de tévém pontosan.
Arcom kisimult, tudatom elégedett, mint ahogy a monitort irányító embereké is.

[1] – Még egy váza bort akháj migránsainknak!
[2] – Vidd ki hányni a macskát, mielőtt levágod!