versek

[verses]

elemek
vizek mélyéről származunk, 
földünkön élni tanulunk. 
levegőbe vágyunk,
tűz a találmányunk.


egy nap a végtelenben,
ködös péntek reggelen, 
aranyködben didergő istenek

                    kértek meg,
hogy szívem lángjánál melegedjenek.

Hajnalszínű az ég Szentiván éjjelén. 
Nézem a derengést hátradőlve,
Fogalmam sincs, most kezdődik 
Vagy most van vége.

csillagok felé
lassan sóhajtja vissza
nap hevét a föld

piros lámpánál kisbusz mélyén
a jobb élet reménye
román munkásokat álmodik.

nevenincs virág.
percem van megcsodálni, 
mielőtt zápor tépné

a kaotikus egyház nevében

lélegezzen mélyeket! 

kezdődik a szélütés.

itt felejtetted
        emléked. üres szobám

          neved  suttogja

teret görbítek. 

   szívemre lel egyenest

       szingula rita

széltartott faág,
föld felé nyújtózó
sárgult levelek

korai alkony.
diófa ágbogain
táncoló levelek

falon éjlepke sziluett. 
szárnyredői közt 
az éj börtöne

mars wars marja bal
karmám. avas jakvaj rá
a javas -lata

["avas jakvaj": köszönet érte vilibának]
 

mentes

cukormentes üdítő, 
koffeinmentes kávé, 
laktózmentes tej, 
nikotinmentes cigaretta. 
érzelemmentes élet.


éjsivatag. pipafüst. 
szemeinkben ugráló tábortűz.

vállainkra mese végén csend ül.
"lángfestette játék a valóság,
mit felfed a tükör: az igazság."

[Ali Manszur - tábortűzsuttogások]

virtuális kvarkot
higgs-bozon emlékezti,
érezze, tömege valódi 

világon sztori 

csak néhány. újírt regény 

úgy hétmilliárd 
 

angol ferdítése: 

story on the world 

just some. but rewrite novel 

sevenbillion

tavaszi napsugár, 

kerti halastó.
felszíne játékra hívja szemem.
aranyhal kerülgette vízililiomok.
hogyan vészelték át a telet?
örök rejtély.. 

Tollam szívembe mártva,
Naplóm mesékkel írom tele.
De a tinta, mivel írok,

          mégis fekete.
[Nick Cave verseskötetajánló]

rossz könyvekhez túl rövid,
rossz élményekhez túl hosszú az élet,
életkor? ne kérdezd..
számok és én? tébláb-hadiláb, de tényleg. 

ablakzúzmara 
cirkalomírt útlevél, 
hópehelyország 

hójárta erdőn 
csendlábnyomok kutatnak 
gondolatokat


hószikrás erdőn 
rámborítja tenyerét 
a csend........ 

2008: önéletrajz

[CV] 

hónapok óta küldözgettem a CV-ket.

időnként elmegyek egy-egy meghallgatásra.
- három hónapja munkanélküli? arra már elég, hogy kiessen a rutinból..
- mmm, hosszú pihenés. annál nagyobb erővel ugrom a munkába. 
- hm.. majd értesítjük..

- hat hónapja semmi? ez már igazán hosszú kihagyás..
- arra elég, hogy átgondoljam, igazán mit akarok..
- hááát, gondolkodjon tovább.. félek, nem tudja felvenni a
vállalat tempóját..

egy év sikertelen keresés után szinte mindenütt az egyre
hosszabbra nyúló kihagyásra hivatkoztak. a sok álmatlan éjszaka
meghozta gyümölcsét. egy hajnalon megvilágosodtam..
"ha ez kell, megkapjátok!"

- az önéletrajznak nem is a szakmai oldala érdekel, az mind
egyforma. ez a világkörüli út.. ez izgat..
- úgy gondoltam, most jött el az ideje.
- én csupán goán voltam két hétig..

"idegen pályán nyerni az igazi!"
- nekem is útba esett.. imádtam, ahogy a hajnali szél a tenger felé űzte az előző nap forróságát.
- tényleg.. reggelente a piac felől fújt a szél.
- ..és magával hozta az édeskés fűszerillatot, amit sehol máshol nem érezni..
- mikor kezdesz?
vannak emberek, akiket annyi érdekel egy utazásból, amennyi a prospektus tintaszínű ígérete.
rengeteget meséltem neki a prospektus ígéretén túli világról, ami fantáziám számára kimeríthetetlen, viszont ugyanolyan közhelyes, mint maga a prospektus.
a sivatagi éjszakáról, ahol szinte érintheted a csillagokat. az iguaçuról, aminek akkor érzed igazi erejét, ha nem hallod mit ordít a melletted álló. angkor ezeréves templomairól, amire ha emlékezni akarsz, ne fényképezd, inkább rajzold le. vaktában leszállni egy vonatról és eltévedni egy idegen város utcáin. és a tengerről, amit igazán akkor látsz, ha lecsukod a szemed..
végre megint számokat és betűket írok egyik papírról a másikra. akitől kapom, szintén ezt teszi. akinek adom, szintén. 
életem lassacskán visszatér medrébe. 

[2011]

ember

[man]

[l’hommage Asimov]

mikor a robottörvényekhez ért, leeresztette a könyvet.
ki ír ilyesmit? ..és ki olvassa?
megpróbálta a szabályt fordítottan értelmezni.
a következő másodpercben milliárdnyi értelmezést vetett fel eredménytelenül.
—  miről olvasol?
—  valami törékenyről.. akarod látni?
néhány másodperc alatt kinyomtattak egy példányt.
remegett a hidegtől, rángott az oxigénhiánytól.
egy könnycsepp gördült le arcán.
valamit mondani akart..
becsukta szemét és nem mozdult többé.
— milyen puha.. azt mondtad törékeny!
— én sem értem, miért kellett tőlük védeni minket, embereket..

mítoszok könyve: itt sárkányok laknak

[dragons live here]

[a kétségek mítosza] 

[myth of the doubt]

Gerz Colonel hajóskapitány kabinjában próbálta

az elmúlt napok eseményeit felfogni.

- kapitány! újra itt van!

majd huszonöt csomós sebességgel suhant el

a hajógerinc alatt az a zöldeshátú valami, amit

egymás közt súgva sárkánynak vagy fenevadnak hívtak.

a kapitány megtiltotta, hogy nyilvánosan beszéljenek róla.

matrózai tanácstalanul néztek rá.

egyre bátrabban kúszott fel a hideg a hátán.

- legyen nyitva a szemetek! - trappolt vissza kabinjába. elővett egy poros portugál hajóstérképet és egy újabb jelet írt a tucatnyi mellé.

körbekerítette, fölébe írta: itt sárkányok laknak.

a térkép további feliratai (óriások földje, szárnyas

majmok völgye, itt oroszlánok laknak) meggyőzték, a Föld épp most rázza le magáról az ember bizonyságait.

kétségeink visszafoglalják bitorolt világukat..

fura érzés vett erőt rajta.

egyszerre zuhant és emelkedett.

lapos földön jóval messzebb ellátni, mint gömbfelületen. észrevette a kikötőt, ahova négy [talán öt?] nap múlva kellett érkezniük.

alkonyt kihagyva szakadt rájuk az éjszaka.

- terra incognita?

- csak az éj..

a szférákon át rejtélyes fények hunyorogtak fejükre.

josé atya egy lélekgyertyával megtörte az éj sötétjét, jelezve:

itt emberek laknak.

hoppá!

[opps!]

a három kis boszorkány az almafa alatt tűnődő newtont figyelte.

newton az almát.

ingrid toppantott. megremegett az alma.

birgid toppantott. megremegett a fa.

mirtill toppantott. megremegett és fejére esett a gravitáció.

ujjai alól a természetfilozófia alkimista alapelvei ugrottak elő. ráolvasások, varázsigék, titkos fızetek.

- boszorkánnyá tettél mindenkit! - így ingrid.

- bárki átkot szórhat fejünkre! - imígy birgid.

- hoppá!

mítoszok könyve: fototropia

[a fényelégedettség mítosza]

[myth of the lightsatisfied]

 

[inspirálta Edgar Pangborn - Angyaltojásból (G32) a "fototropizmus" szó]

- imádom ezt a napsütést - hunyorgott a fénybe az idegen. tükörképe imbolygott az öreg bányatóban.

- akkor magaddal viszel?

- nem értem, miért akarsz útra kelni - lógatta bele feltűrt farmergatyás lábát. - rengeteget utaztam, míg újra fényimádókra akadtam. alig vagyunk néhányan.. nézz körül! ez a hely oázis! kint a fénytelenség sivataga. atratrop élőlények.

- mi?

- sötétséget kedvelő. itt is akad, nem? - emelt fel egy nagyobbacska követ. néhány féreg fényelégedetlenkedett alatta. - ha itt maradok, megígéred hogy te is maradsz?

- ígérem - adtam kezem és szavam.

éjjel nem tudtam aludni. most, h tudom, mit nem szabad tudnom, elhatalmasodott rajtam az atratropia.

szembe kell néznem mumusaimmal. dühös voltam az idegenre, mert olyan korlátot fogalmazott meg bennem, melyet addig nem ismertem.

ûrhajót még soha nem kötöttem el.

gyorsítottam, míg sorban kihunyt az összes fénypont körülöttem.

akkor előrehajoltam, összes érzékem kiélesedett.

kezdődhet a vadászat!

mítoszok könyve: időutazók

[time travelers]

[a harmónia mítosza]

[myth of the harmony]

[inspirálta ben bova - a sugárzók (G32)]

millió évek távolából érkeztek.

a korai embert vizsgálták.

a kronoturbulencia miatt néhány évezredet mégis tévedtek.

lilly és gregory munkaidejükből loptak némi időt találkájukhoz.

a park felfedezetlen részére tévedtek.

hullámos dombok, pázsit, platánfák, jégkorszakból itt felejtett görgőkövek. enyhe szellő.

lilly kitekerte a pokrócot és ledobta magát.

gregory mellécsapódott. Örült, hogy mellécsapódhat.

csukott szemmel susogtak bolondságokat.

Órán át próbálták megszólítani őket.

a dombok aranymetszés-harmóniában hullámoztak.

a pázsit zöldje nanométeres pontossággal izgatta látóidegeiket.

a platánfák levelei üzenetet suttogtak.

a görgőkövek barázdái történeteket rejtettek.

a szellő, légzésük és szívverésük bonyolult harmóniájában változott.

- holnap?

- mindennél jobban.

- ne felejtsd a helyet.

- a találkahelyet?

- titkost..

szeme csillogása valahogy más volt.

gregory mindent neki szóló jelként értelmezett,

lilly csupán újra akarta gyújtani házassága előtti izzását.

..és ez itt nem az volt.

- akkor holnap?

- holnap..

- egyszerűen érthetetlen! cselekvésünkkel tétlenségre ítéltük őket. nem tudom mi történhetett..

hosszú évekig így is maradt.

másnap lilly és gregory nem találták titkos helyüket.

két héttel később szakítottak.

dialogo: elfeledett

[forgotten]

a holdfény bevilágított a kocsma ismeretlen sarkába és felfedte az elfeledett költőt, ki élete legnagyobb művén dolgozott. mint tizenöt éve minden nap..

mivel a hidrodinamika egyes számú törvénye értelmében kocsmában nem lehet üres pohár, M szemét a csaposra csillantva, fejét a költő felé biccentve rendelt neki még egyet. [bármi legyen is az..]

- ne nézd! nem akarom lekötelezni.

- kérdezni akarok valamit.

- röviden..

az abszintra fölpillantott irományaiból. megtalálta a kapcsolatot.

- üdv! - M egy turista érdeklődésével vigyorgott rá.

- mi az ára? - kérdezte a költő két kezében szorongatva a kézmeleg poharat.

- egy kérdés.

- gondolja meg jól..

- mit ír?

- látja ezeket a dobókockákat? véletlenszerű történeteket találok ki velük.

- mire jó ez?

- hogy összehasonlítsam világunkkal.

- jutott valamire?

- ez a világ a beteljesületlen kívánságok világa.

- miért? van, ami teljesül, van, ami nem. ez maga az egyensúly.

- ami teljesül, nem úgy teszi, ahogy gondolnánk. félmegoldásokra alkuszunk.

- a jó lapok általában nem a kezünkben vannak..

- nem érted? nincsenek jó lapok. észre sem veszed és a része vagy.

- mit tehetünk ellene?

- nem lépsz ki azon az ajtón - bökött a bejáratra. - nem fogadod el a szabályait!

- ez ostobaság!

és mintha incselkedne vele, az ajtó résnyire nyílt, könnyű szellő borzolta kedélyeiket.

- csak a huzat - fordult vissza M, de a holdfény lecsúszott a sarokról, a kocsma ismét elvesztette e részének integritását. [a költő M sötét sziluettjét látta, ki őt kereste. saját világához tartozó, mégis csillagháttérbe metszett, rémfekete elvágyódás. mosolya majdnem felkapaszkodott szája sarkához. túl magasan volt.]

az elfeledett sarok abszinthorizontja újra elnyelte a költő tetteinek lehetségességeit. szingularitásának határfelületében vágyódva figyelte komplementeregójának másvilágbeli merész kalandjait. próbálta papírra vetni, de csak mosódott tintanyomot hagytak tétova ujjai. az a másik világ szíve tüzét rabolta el.

M visszatért asztalához.

- tizenöt éve menekül.

- de hát ki nem tette lábát a kocsmából.

- Ô így teszi..

kvzóna: kávé és likőr

[Borisz Lapin - Dis kimérái (részlet)]

  Fanny nekilátott a likőrnek, Dis a kávénak. A lány mind részegebb lett, a fiú mind józanabb.

  - Emlékszik, egyszer elkaptam magát az üres öltözőben. Maga fűzte be a fűzőmet.

  - Nem emlékszem, Fanny.

  - Milyen szerelmes voltam magába, Dis! Fél évig jártam maga után, és maga semmit se vett észre. Emlékszik?

  - Semmi ilyenre nem emlékszem.

  - De most a foglyom, és úgy döntöttem, hogy kifűzetem magával a fűzőmet.

  Dis az ablakhoz lépett, félrehajtotta a függönyt. Az utcán, a lámpa fénykörében ő sietett. Vagy valaki hasonló hozzá. Dis fölborította az asztalt, kitépte az ajtót, és végigdübörgött a sötét lépcsőház fokain.

  A csinos Fanny, aki már vetkőzni kezdett, rántott egyet a vállán: ilyen sértéshez nem szokott hozzá.

kvzóna: leárazás

[down selling]

[megnemtörténetek]

csak itthon vettem észre, jó száz forinttal kevesebbet fizettem, mint számoltam.

a pénztáros elütötte az összeget.

picit aggódtam miatta. [pénztárosért aggódni?]

szimpátiánk évekkel korábban kezdődött és lassan nyílt,

akár egy kaktuszvirág. két éve bepróbálkoztam, de néhány

mondatnál tovább nem jutottunk [a szimpátia viszont maradt].

eszembe jutott a taxidermia főhősének ügyetlen próbálkozása.

ez a kabát nehezedett vállamra. [..és nagyon kényelmetlen volt..]

a pénzekkel mindketten elnézőek voltunk,

de itt csak a vásárló lehet elnéző⌡.

sosem szoktam visszajárót számolgatni.

mindig a szemét nézem.

ha átverne, még úgy is jobban járok.

másrészt beárazta kapcsolatunkat.

ennyit érek [ennyit érek?].

következő alkalommal felmutattam a százast.

- múltkor elszámoltad magad.

- tényleg?

- meghívhatlak?

- micsoda?

- ide szembe.

- jajj, feltartod a sort - pironkodott.

elpirulva sokkal fiatalabbnak látszott [a szemérmesség fiatalít..]

- gyere át. várlak.

a szemben lévő kávézó előtt tizenöt éve sétálgatok el,

most először ültem be.

[egyszer mindennek eljön.. nem is rossz..]

fél órát vártam rá. nem jött.

volt sor, de ha elfogyott, látványosan pakolászott

a boltban, rám sem pillantva.

a következő egy hónapban bújócskát játszott.

került vagy bent sem volt.

a pénztárban egy suta tanulólány fogadott.

[az igazi harcos nem kedveli az elugráló vagy

a nádfontpajzsos ellenfelet. komolytalan..

ha nyitok egy párbeszédet, hasonló szintű antrét várok]

később eljött a konszolidáció időszaka,

a heti egy-két összepillantás, és a közös pénzérintés.

a visszajárót továbbra sem számolgatom.

nem vagyok kíváncsi mennyit érek..

kvzóna: fenil-etil-amin

a csokoládé a boldogság hormona.

a Cosmo-ban olvasta..

azóta orrba-szájba dönti magába a csokit és gondolja, ettôl elönti a boldogság..

tényleg sokkal szexibb lett, bár nem tudja, h a gyomra percek alatt feloldja ezt az anyagot, ha csak nem szed monoamin-oxidáz-gátló gyógyszert, azaz szelegilint..

boldogsága abból ered, h boldog akar lenni.

az enyém pedig, h boldognak látom Őt..

tudom, ha így folytatja molett lesz, mások számára visszataszítóan nagydarab,

de ez a jól eldobozolt pillanat az enyém és senki más nem tudja hozzákötni.

megijedek magamtól, nem akadályozom meg vesztébe rohanását, mégis megnyugszom,
az Ő hamis célja az Én valódi célom: a boldogság.. 

dialogo: hurrikánelmélet

[theory of the hurricane]


M és M visszatért kérdéseik origójába, a kávéházba.
- két kávét!
- enyém fuldokolhat a tejszínben!
a hely atmoszférája és hogy rövidesen kapnak valamit, jólesően masszírozta agyukat.

ahogy lassan kavarta, a tej spirálkarokat rajzolt a kávé felszínére.
- nézd! - kiemelte kanalát és a spirálkarok nem estek szét, együtt forogtak tovább.
- tudod, az alján lévő cukor nem a pohár falához, hanem egy térbeli toroid-szerkezet mentén, a  tengelye felé..
- hagyd - fogta meg kezét. - egy rejtély megoldva..

a kavarás ereje elgörbítette a kávé felszínét.
- bármekkora is a hurrikán, az erők kiegyenlítéséből következik, h középpontja nyugalomban lesz.
- szóval, ha oltári bajba kerülök, keressem a legnyugisabb részét, ott lesz a baj forrása? jó tudni..
a kávéház nyugalmából mindketten nézték az ablakon túli világot, ahol tombolt a hurrikán.

1942: Arcadia

fel-le..
életem feléhez értem.
wildcat-em félúton tart a csendes óceán alja felé. félúton lehetek a Hirjú és a Hornet között.
kétszáz mérföldre Midway-től..
..és két négyzetméteres szigetemen megtaláltam Arcadiát..

fel-le..
talán most jött el az ideje, hogy ebben a felfújható, narancsszín mentőcsónakban leljek rá..

fel-le..
azt hittem, rosszul leszek ennyi víz láttán,
a szüntelen hullámzás miatt..

fel-le..
gyerekként egyszer elvittek az óceánhoz.
emlékeim előhívták akkori élményeimet.
ebben a pillanatban tökéletes biztonságban éreztem magam.

fel-le..
délután indultunk a Hornet-ről. a Hirjút támadtuk.
kezem alatt szépen dorombolt a wildcat. a browninggal is vigyáztam, három perc alatt mégis sikerült kitáraznom..

gyorsak és pontosak a japán pilóták.
az utolsó másodpercben sikerült felhúznom a gépet,
majd kiszakítottam a botkormányt..
a japán pilótafülkéjéről megcsillanó napfény egy pillanatra vakfoltot égetett retinámra és a következő támadóhullám pont innen érkezett. néhány találat után egyre erőtlenebb lett a motor és fél perc után leállt.

fel-le..
vizet értem.
"egy perc a mennyországig.." - így hívtuk egymás között. gépem ringva az orrára billent. annyi időm maradt, amíg a

legszükségesebbeket kirángattam belőle. a csónakból még

visszanyúltam a kormány mellé tűzött fényképért, de akkor már lassan elindult lefelé. ezek szerint nem lesz rá szükségem.. láttam gépem eltűnni.
"ennyi volt?" - dőltem hátra. nyugodt érzés öntött el.

ekkor nyílt meg Arcadia..

fel-le..
középiskolában művtöri szakkörben mesélt tanárunk Arcadiáról. a tökéletes hely, ahol a természet részévé válik az ember. ahová egyszerre megy el és érkezik meg az utazó. ahol nincs értelme az időnek. ahol nincs értelme a félelemnek. a létezés nullapontja. ahová el kell jutni.. fel kell fedezni.. meg kell élni..
- hééé, hadnagy! él még?

fel-le..
ezek most nem természetes hullámok..
a valóság tolvajként csent ki újra Arcadián túlra.
az őrhajó egyik hullámhegyről a másikra ugrált. felkavaró volt.. résnyire nyitottam szemem.
hajnal?.. talán napnyugta..
- aaa.. csónak.. Arcadia..
- mit mond??? fiúk, kezd magához térni! cigarettát pajtás? - ezt nem kellett volna..
gyomrom görcsbe ugrott. kontrollt vesztettem felette..

fel-le..
a repülőgéphordozó teherliftjét a gyengélkedőről is hallani lehetett. jelezte, a valóság tőlem függetlenül is működik. zúgott, lüktetett az agyam.
- ..és a legújabb macskacsobbantó?
- másnaposan. nem érzem betegnek magam.
fel sem nézett.
- a diagnózist hagyja rám..
doki írását nehéz volt fejjel lefelé kibogarászni. ki-szá-ra-dás. háború alól egy napra felmentve..

fel-le..
a Hornet visszatért Midway-be, nagyjavításra.
a leszállófedélzeten sütkéreztek a szolgálaton kívüli katonák. melléjük húztam egy mentőcsónakot és belefeküdtem. víz és ég borotvaéles pereméről le sem vettem a szemem. próbáltam felidézni néhány napja átélt élményem.. talán csak Arcadia igényét találtam meg magamban? a valóság valahol odakint lehet?
- hadnagy?
- doki! hogy van? - hunyorogtam a hűvös, sötét árnyra.
- hagyja rám.. ezt én szoktam kérdezni..
- történt valami. kint a vizen..
- mondania sem kellett - nézett a mentőcsónakra. - próbált

visszaülni a wildcatbe?
- nem.
- akkor már nem fog..
- akad fiatal pilóta bőven, aki szívesebben löveti szét a seggét, mint én.
- ..és? mi lesz most?
- talán a Marshall-szk.. felderítők.. ha segít, doki..
- csak légy fele ennyire kattant, mint most..
- mancsot rá! - kulcsoltam ujjam keresztbe hátam mögött.
- ha valami fura történik, nem szeretnék bizottságok előtt magyarázkodni.
a látóhatárt nézve mosolyogtam."Arcadia! jövök!"
- nem győzött meg.. de pilótákra szükség van..

fel-le..
jóidő felhők.. a mustang árnyéka egyikről a másikra ugrált. sikerült figyelmem magával ráncigálnia.. a japán haditevékenységet kémleltük észak és kelet felé.
- irány a felhőalapra..
semmilyen árulkodó tajtékot nem láttunk.
arcadia minden gondolatom kitöltötte.
dugóhúzóval jó volt repülni. nem fog eltérni a tervtől.. mellérepültem. jeleztem neki, elromlott a rádióm.
integetett, észak felé fordulunk. én vissza, hogy nem értem. kelet-délkelet felé vettem az irányt. a lehető legközelebb akartam jutni arcadiához.

fel-le..
csendre ébredtem. leálltak a motorok. megpróbáltam kiszámolni hány kilométert tettem meg. távolsági optimumra állítottam, tehát....
a gép nem volt vitorlázó alkat. a szárnyak végén kezdődött a rezgés, átadta a törzsnek, kiegyenlítődött, néhány másodperc csend és kezdődött minden előlről.
mások a hullámok, mint midwaynél. eszeveszetten rohantak a gép hasa alatt. próbáltam merőlegesen rátenni..

fel-le..
másodszor minden sokkal egyszerűbb.. 
motoros gumicsónakkal és egy iránytűvel eljutottam valameddig. harmadik napja dobálnak kedvükre a hullámok. Arcadia nem hív és nem vár.. már irányát sem sejtem.. a végtelen sima víztömeg elijeszt.. csónakom mélyére rejtezem előle.. vizem fogytán. annyit iszom, amennyi a józan ész peremén megtart..

fel-le..
olajos bőrű izzadságszag.. 
kéz alakú reménytöredékek.. 
sikerült elkapnom egyiküket. 
talán ez már az őrület? 

fel-le..
arcadia!
ismét rátaláltam!
illetve a sziget halászai rám..
ezer év sodródás után végre talaj a lábam alatt..
inog picit, de két-három óra és elmúlik..

végre itt.. deee.. mégsem..
nem tudom beexponálni az érzést.
talán, mert csónakom tele van kacatjaimmal?
talán, mert benne állok a képben én is?
talán egyikünk rosszul választotta ki kapcsolatunk belépési pontját?
időt kell adnom magamnak és arcadiának..
ha az előbb még itt volt, valahol itt van most is..

fel-le..
napok, hetek, hónapok..
része lettem életüknek.
arcadia egyre messzebb.

fel-le..
a hullámsávokat váltogattam a rádión. tudtam, hol adunk. más rádióforgalmazásra, hírekre voltam kíváncsi.
- mit csinálsz? - a kölöknek megtanítottam ezt a két szót. mégiscsak emberibb volt így elviselni. hosszan magyaráztam neki a rádióról, az ütközetekről, az otthonomról, a utah-colorado közötti postarepülő járatról és milyen emlékeket őrzök ennyi idős koromból.
csak vigyorgott.
- mit csinálsz?
- hehe.. - borzoltam meg göndör haját. - holnap megyek halászni. asszem, kilesz a derekam..

fel-le..
a kapcsoló könnyen járt a rádión.
- először ezt ide, a másikat oda - a fiú emlékezett, hogyan kell az akkusaruk végét a rádióhoz csíptetni.
a gyerekek mókásnak találták zaj és csend váltakozását.
- hagyd! most én!
- neeeem! csak nekem lehet!
- irigy! - talált egy másik kapcsolót barátja.
néhány pillanat múlva ahány gyerekkéz csak odafért, mind gombot nyomott, tekert, húzott, csavart.
úgy látszott, kincsükkel napokig ellesznek.

fel-le..
- őrmester! egy kattogás az amerikaiak hullámsávján! valami új

léptetőkód lehet, hol itt, hol ott adnak.

- adják a dekódolóknak! talán új hadműveleti területet találtunk. szóljon át a flotta többi tagjának! azonnal háromszögeljék be a forrást!

fel-le..
a bambuszcsónak második napja ringott a nyílt vizen.
főtt homárvörös.. igen.. szépen leégtem..
- húzzzeeeg - próbáltam ráérezni a halászat ritmusára.. nekifeszültem. a többiek szeme, mosolya beszédes volt..
a távoli szél repülők zaját hozta. japánok!
- gyerünk! evezzetek! ki a partra!
nem értették. mutogattam a fülemre, a partra, utánoztam a repülőket. nem értették.
géppuskák!
- gyerünk mááár! azok ott eltörlik a szigetet! veszély! rossz!

fel-le..
tenyerek a haldoklókon.. tenyerek az égre tárva..
ilyen csapás még sosem érte a szigetet.
mindenkit sokkolt a látvány.
eszembe jutott doki, miket láthat egy-egy ütközet után.
ezen az éjszakán a jajveszékeléstől riadt madárként rebbentek lelkeik az ég felé. kezem fogták, szemük segítséget kérve üresedett meg. mit tehettem volna? csak egy pilóta vagyok..

másnap ült össze a törzsi gyűlés ügyemben.
nem voltam fogoly, viszont éreztették, nem mehetek sehova.

fel-le..
a törzs tagjai feláltak, leültek. a törzsfő egyesével kérdezte ki mindüket, mekkora veszteséget szenvedtek. és ők vég nélkül sorolták..

egy szavukat sem értettem.. metakommunikációjuk elárulta: vagy kinyírnak, vagy mennem kell. csodálkoztam, miért sorolják ezt az egy dolgot ilyen hosszan, ilyen részletesen..
épp most veszik el annak lehetőségét, hogy megtaláljam.. de nem volt hiányérzetem. arcadia nem ez a hely. arcadia tudatállapot. csak kapuját kell szélesre tárni magamban.

és hogy muszáj volt eljönnöm érte egészen idáig?..
a bizonyosság kedvéért: igen..
ami a szigetlakókkal történt: nem..
talán pont azzal pusztítottam el illúzióját, hogy ideérkeztem..
most már lényegtelen..

a törzsfő felállt és apáitól örökölt díszes bambuszbotjával az idegenre mutatott:
- világodból kiűzve, nyugalmat keresve bukkantál szigetünkre.

szívedben mégis elhoztad a háborút. kérlek, most távozz! térj

vissza világodba, ahogy elérted a miénket..

ekkor megint.. repülők!
a tárgyalás tanácstalan morajlásba, később zűrzavarba csapott át. mindenki pánikszerűen menekült.
p51-esek! mit keresnek itt? felderítők? alacsonyan szállnak, kis sebességgel. igen, felderítők!
a partra!

fel-le..
futok a dűnéken a part felé..
többször elesem, de a parton van egy tiszta rész, ahonnan üzenni lehet.
a mustang-ok most fordulnak vissza.
egy husánggal ötméteres betűkkel írom a partvonalra: VILLÁM [válasz a mennydörgésre. mindenki érti..]
remélem, te vagy az, dugóhúzó.. ne remegjen a kezed..
a gépek fel-le billegtették szárnyukat. megkönnyebbülten integettem vissza..

fel-le..
néhány óra múlva több csónakkal értek partot.
a japán hadmozdulatokat követve jutottak a szigetre.
a parton ültem. próbáltam emészteni a katonák látványát. a velem
tárgyaló hadnagy kikérdezésem közben néha leguggolt, felállt.
nehéz írni és beszélni egyszerre..
a távolban egy másik épp csokoládét osztogatott a gyerekeknek,
akik egymással hasonlítgatták, ki mekkora szeletet kapott.
a nyugat polipja épp most teszi csápját a világ egy érintetlen
szegletére. ma csokoládé, élelem, szívesség formájában, holnap
fegyverek, pénz, turistákat zabáló és okádó hotelláncok képében.

fel-le..
cuccaimat egyenként veszem elő egy dobozból.
mi a francért tettem el? rendszeretet? biztos nem.. talán, mert nem éreztem sajátomnak. azé az emberé volt, akire a társadalomnak addig van szüksége, hogy egyenruhás eledelként dobja ellensége fogai közé.
hogy eltettem, megteremtettem a visszaút lehetőségét.
vajon mindig tudtam, hogy egyszer vége lesz?
csuklómra csatoltam órám.
- mi történt az órájával, hadnagy? betört az üvege.
- valamikor útközben megszabadítottam karjaitól. ilyen helyen vétek mutatnia bármit is..
- akkor nem tudja a dátumot? - kérdezte fel sem nézve papírjaiból. 
- ..és nem is érdekel..
- néhány hónap és megnyitjuk a nyugati frontot Európában. ha nagyon siet még odaér - vigyorgott képembe.

- vajon kitüntetés vagy bűntetés?

szerinted?

Arcadia, 1942 [az órám szerint..] 

[2009]