[2013-ban megjelent az intergalaktikán, aztán a Preyer 2015 pályázaton (#12)]
[inspirálta p.k.dick - pat ajándéka és a lidérces órák (after hours) c film]
zene: DM - Home.
https://youtu.be/K65PQiFfsrU
Az univerzum illata
- Az univerzum átlagszíne tejeskávé - kortyolt kávéjába a parancsnok. - Számomra hihetetlenebb: az illata is hasonló.
Tűnődve néztem a metróból áramló tömeg kétperces hullámverését, a dugóban rekedt bizonytalanszürke autókat.
- Ez lenne a cél? A világot végtelen darabra törve végigszaglászni, majd meghatározni, a rész hogyan viszonyul az egészhez?
Nem válaszolt.
Ennél többről volt szó.
Nem tudom miről, de ki kellett derítenem.
- Veletek tartok! - tudtam, a fordított entrópia hajtómű ellenére sem lesz egyszerű utunk.
A kihűlő remény és a "minden-szót-elhasználtunk-már" illata
Félrebiccentett fej,
felhúzott szemöldök,
kételkedő mosoly.
Kifogytunk a szavakból.
Kifogytunk az illatokból.
Tokenekben beszéltünk.
Mozdulatokkal utaltunk megrágott, kiköpött, újrarágott gondolatainkra.
- El tudod képzelni még otthonunkat, Tengert? - garatján idegenül rezgett a neve is.
- Az illata megfakult, viszont őrzök róla egy képet a hálóban.
- Ezerszer láttam azt a képet, de egyáltalán nem érzem itt - kopogtatott mellső páncéljára.
- Sorra tűnnek el érzeteink, de ami itt van - koppantottam félmosollyal én is ugyanoda -, talán az tűnik el utoljára.
A felfedezés ígéretének illata
Bár a bolygó ugyanolyan volt, mint a többi, most mégis ebbe az ígéretbe kapaszkodtunk valamennyien.
- A legérdekesebb leszállóhely, amit csak kiszúrtunk neked – így jobbról.
- Nem is kell tenned semmit – imígy balról.
“Kötve hiszem..” – gondoltam. Valami bonyodalom mindig akadt.
- Akkor mehet?
Légrekeszeimből kiürítettem a kéndioxidot.
Bólintottam.
"Erre sosem lehet felkészülni.." - lehunytam szemem a most következő komisz villanás elől.
A szeméttelep illata
A városszéli szeméttelep patkányai ijedten ugrottak el a villanás elől, majd félpercnyi csend után ismét birtokba vették birodalmukat. Letaglózott a rengeteg szag. Jólét és szegénység illata. Fogamzás és tagadásának illata. Új holmik, dohos pincék, gondozatlan élőlények illata. Vágott fű és vágott hús illata. Hivatalok, konyhák, lépcsőházak, fészerek, padlás és wc-k illata.
Kivetettem a csalit.
Mozdulatlanná merevedve alakot vettem fel, ami fennakad bármilyen értelem tudatán.
Kinyitottam kopoltyúlemezeim, visszafojtottam lélegzetem, tarkómon így is éreztem a nitrogén okozta enyhe kábulatot.
Páncélom felvette környezetem mintázatát.
Nem kellett soká várnom..
Dave kész volt. Hugyozás közben fogyott el a söre.
A dobozt nagy ívben hajította el, ami furcsán koppant valamin.
- Ez mi az ott???
- Nem tudom, de elég fura ahhoz, hogy elvigyük!
- ..hogy elvigyük! – mondták egyszerre harsányan felkacagva.
- Állj! Haza nem! Ha ezt behozod, valamit kihajítunk!
- Nyugodtság van! Bedobjuk a kiállításra.
- "Kincsek a szemétből"? Azt hittem, te találtad ki, hogy szivass. Nincs elég hely a világon az “öltönyös-koktélos-ingyenivós” mindenit! Biztos, hogy nem lesz sör!
- Fogadjunk?
Az utazás illata: Geo Metro
A fiúk zökkenve vágtak a hátsó ülésbe.
Az autóban 50-60 illat keverte szagdemokrácia súlyozott átlaga rajzolta azt a "karakteres autószagot", amit tisztítószer még nem látott.
Pergő beszélgetésükből semmit nem értettem.
Dave a hátsó ülésre nézett.
- Odalesznek! Fizetnek ezért?
- Csak kapcsolatokkal. Ebben jók az öltönyösök..
- És a múltkori titkárcsaj?
- Ráadás.
- Ha tudsz valami ilyet, nekem is szólhatnál.
- Ritkán van. elégedj meg, hogy ingyen van a sör! - bontott meg egy újabb hatos csomagot. “Még hogy megosztani?” – sandított újra barátjára.
A külváros illata. Vágott fű, locsolt beton, nehéz vacsora illata.
Idővel gyakoribbak lettek a leállások, újraindulások. A nagy forgalom csak egyet jelenthet: belváros..
A tisztaság illata
A kiállítóterem szemétből halászott tárgyakkal volt berendezve, mégsem volt illatkavalkád.
Detergensek, reakcióképes vegyületek őrsége állta útját minden szagnak.
Kiállítás volt, mégis szinte üres terem.
Odakint éjszaka, idebent nappal.
Hazugsággyár..
Alkohol, élesztőalapú táplálék, egzotikus fűszerek illata.
A feromonhiány illata
- Ewa, várj! - a dolgok kezdtek kicsúszni Gregory kezéből. A nő kirántotta csuklóját a férfi szorításából. Tudta, már nincs mit megbeszélni. Az egyetemisták felbukkanása jó alkalom volt, hogy lelépjen a férfi mellől, kinek figyelme leakadt a lányról.
- Szevasztok fiúk! Mit hoztatok? – billegett felváltva sarkán és lábujjhegyén. - Ingyen kaja, pia? Vegyüljetek el..
A srácok sznobnak tartották Gregoryt, de a pénz, ami társaságával járt, legyőzte ellenérzésüket.
- Lépünk tovább. Csak ezt dobjuk be - szabadultak meg terhüktől, a márványkövezetre döngve.
Gregory levette szemüvegét és lassan körbelépdelte a rákszerű alakzatot. Nagyon intellektuális jelenségnek látszottak így együtt.
- ..és mit kértek cserébe?
- Csak a szokásost..
- Helyes! - kacsintott rá, visszavette szemüvegét. - Holnap hívni fog valaki – suttogta egy képzelt filmhős rejtélyességével. Szemével kereste a lányt, de ő már messze járt.
Az alkohol illata
Ewa azt tette, mint mindig, ha nem érezte nőnek magát egy kapcsolatban. Kiszállt belőle.
Egy percre még elvegyült a kiállítás forgatagában. Tíz perc múlva már egy bárpultos vasalatlan arcának diktálta:
- Egy vodka-narancslevet!
A pultos mögötti tükörben elkapta saját tekintetét.
Mielőtt belekortyolt, becsukta szemét, megérintette orrát az alkohol ismerős érintése, érezte hogy árad szét ereiben. Mikor kinyitotta, újra bitang jó csajszinak érezte magát, készen arra, hogy szabadságát ismét feladja egy másik hapsiért.
Nem volt nála pénztárca, de tudta, se fizetés, se pasas nélkül nem fog innen kilépni..
A kiállítóteremben elég idegent éreztem magam körül, hogy kipróbáljam a vashatár kísérletet. Páncélom mintázatát itt-ott fémes-rozsdás csillanással törtem meg. Vártam a hatást..
A lehetőségek valóraváltásának illata
- Kapargasd meg a figurást.. - az újságpapírok és csomagolófóliák alatt egyre több fémfelület bukkant fel.
- Ebbizony vas! - mióta "külföldre szakadtak", Botond felvette ezt az émelyítően "magyaros" stílust. Leventét eleinte zavarta, de mióta rálegyint, észrevette, időnként neki is szájára..
Megbillentették.
- Súlyra is..
- Mennyit érhet? - hajolt közel egyikük. Hagyma és leölt állatok fűszergazdag illata áradt belőle.
Addig somfordáltak, míg csak néhányan lézengtek a teremben.
- Nna, kapd el a komát! - kétoldalról felnyaláboltak és sietősen kibicegtek velem a kiállítóteremből. Gregory tett néhány lépést feléjük, de jobbnak látta, ha mégsem avatkozik közbe. Levette szemüvegét és intett vele, hogy a többi nézőnek olybá tűnjön: a mutatvány része a kiállításnak.
Az univerzum illata
Szikráztam, ahogy húztak maguk után az aszfalton. Futottak, mégsem követte őket senki.
A kávéház apró fénysziget volt a belvárosi éjszakában.
Sör, cigaretta és kávé illata.
Állj! Kávé! Az univerzum illata!
Lehet, ez a legfontosabb pillanata ennek a bevetésnek..
Megmozdítottam szemem, hogy tudatomba égjen a hely látványa.
A két fémtolvajnak fel sem tűnt.
Kifulladtak mindketten, míg Joe bácsi műhelyébe értünk.
Lihegve keresték elő a kulcsot.
A munka illata
Olaj, festék és oldószerek illata.
A délutáni záráskor ittragadt elektromos ózon és égett fémszag kavarodott fel.
- Vágjuk kezelhetőbb darabokra! – nyúlt Botond a sarokcsiszoló után. Hangja megijesztett.
Ha vasfelületet akarnak vágni, a páncélom sem bírná sokkal tovább.
Újra változtatnom kell!
Kobalt, nikkel, majd réz felületek gyors egymásutánjával próbálkoztam.
Hallottam, ahogy elhallgat a szerszám sikítása.
- Te! Ez változtatja a színét!
- Vas! Én magam kapartam meg!
- Nemaddiga! Lehet, hogy réz, talán bronz!
A réznél hallgatott el a szerszám.
Ha ennek a fémnek legmagasabb rendszámú elemét választom, biztosan elvisznek erről a gyilkos helyről.
Arannyá változtam.
Látták a csodát, egyikük sem akarta nem elhinni.
- A büdös életbe!!!
- Gazdagok vagyunk!!! - mind a négy kéz kaparta a szemetet és rozsdát a páncélomról.
Ugráltak örömükben. Vérük tele lett adrenalinnal, agyuk endorfinnal. Megrészegültek a rengeteg oxigéntől. Egymást taszigálva, sírva a nevetéstől próbáltak szóhoz jutni. A folyadék rácseppent páncélomra, ahonnan egy bőrredő rejtekébe vezettem.
Egyikük remegő kézzel tárcsázott egy számot.
- Meghülyültél??? - ütötte ki a másik a kezéből a telefont.
- Pénzzé kell tennünk! Kéthavi lakbérrel sárosak vagyunk! - Eszébe jutott, mióta az országba érkeztek, folyamatosan pénzszűkében voltak.
- Ha darabonként adjuk el, életünk végéig királykodhatunk belőle!
- Egyben többet érhet!
- Nem érdekel!
- Halló, Mendez? Van a főnököd számára valamink..
Társa egy ideig némán küzdött vele a hallgatóért, aztán feladta.
A “nagy ugrás” illata
Joe bácsi furgonjára emeltek, ponyvával letakartak és indultak. A várostól messze, a tengerpart mentén terpeszkedett Gomez haciendája.
A kaputól félmérföldnyire volt a "nagy ház".
Úgy érezték magukat, mint a háztetőugrók. Teljes sebességgel értek a peremhez, ahonnan nincs visszaút.
Ewa próbálta felfedezni új környezetét.
Kismacska módra veszett el a rengeteg szoba között.
Gomez némi előnyt adott neki. Hallotta hol motoznak meztelen lábai, akár egyetlen nagy ugrással rávethetné magát, mikor..
- Uram, két ember Joe bácsi műhelyéből a belső udvaron.
A szürrealizmus illata
A két ember hangoskodva, tört angolsággal fedte fel hozományát, egy aranyszobrot. Épp kezdték leráncigálni a furgon platójáról.
Minden védelem nélkül! Mintha a következő pillanatban géppuskások ugranának elő a kert minden szegletéből és elkaszálnának mindenkit. Sokszor álmodott ilyesmiről.
De ez itt valóság volt.
Félt.
Testőrei zavartan néztek egymásra, fegyvereik markolatát simogatták.
A beállt pillanatnyi csendben egy ember tudta mi történik:
- Ezt a szobrot már láttam! – sétált le a lépcsőről Ewa.
"A nő is benne van! Biztos, hogy csapda!" - pedig Gomez maga szólította le abban a rohadt bárban. Utálta a farkát..
- ..és hol? – kérdezte óvatosan, figyelve mikor ejt ki valaki egy kulcsszót, amitől felkerepelnek a fegyverek.
- Egy kiállításon.
- ..ahol aranyszobrokat állítottak ki? – sandított emberei mögé.
- Nem. Fura formájú szemetet.
- És ez? - vonta fel szemöldökét, éreztetve a keletkezett ellentmondást.
- Nem tudom. Akkor még szemétnek látszott.
Elég illatmintát gyűjtöttem, hogy visszatérjek az űrhajóra. Ismét újságpapírt és kidobott csomagolófóliát választottam álcául. Az aranyfelület olcsó festékként pattogzott le páncélomról.
A dominancia illata
Ezt látva a két fiúnak földbe gyökerezett a lába. Hitetlenül kaparták felületem, de csak tetézték bajuk.
- Hogy is hívnak? Botond? Ezért te vagy a felelős. Ide jöttök az országomba és azzal kezditek, hogy át akartok vágni! Hol a tisztelet?! Az én időmben.... – kezdett volna megint egy régi sztoriba. - Nna jó, nem ezért vagyunk itt. Szóval, Botond, választhatsz. Téged lőjelek le vagy a haverodat?
- Ne.... Nem akarom! – csukladozta. Könnycseppjei a szoborra hullottak, újabb aranyfestéket oldva a kétségbeesésnek.
- Válassz!
- ....őt! Lőjjék le őt!
- Helyes. Ezt vártam tőled. Ugye, milyen felszabadító őszintének lenni?
Levente tág pupillával, országúti nyúlként figyelte az eseményeket.
- Másik gyerek. Legyen ez tanulság a jövődre nézve. Így bízz másokban. Mendez! Nemrég kövezték le a teraszt. Nem hiányzik, hogy a fugákban ott feketéljen valamelyik kretén vére. A város felé lődd térden egyiküket. José, Joe bácsi furgonját hagyd az egyik parkolóban. Majd rátalálnak. Ti ketten meg vigyétek ezt oda, ahova való - mutatott rám.
Ewa teljesen beindult ettől a tesztoszteronlökettől.
Gomez tudta, még ha színház is, a dominancia érvényesítése mindnek bejön.
A lőpor illata
Mendez és utasai csendben suhantak a tengerparti úton.
A város szélén egy lepukkant üzem nemhasznált parkolójában megállt. Kikapcsolta a zenét. Hátrafordult:
- Tudjátok, fiúk, tisztelem Joe bácsit. Nála kezdtem dolgozni én is, és.. nézzetek rám, azt hiszem, jutottam valamire. Ha most térden lőném valamelyikőtöket, mintha magammal tenném. Úgyhogy tűnés! Ne halljak rólatok! Főleg Gomez ne! Nyomás! Kifelé!
A fiúk remegő térddel tanácstalanul topogtak az autó mellett.
Kettőt a levegőbe lőtt, hogy Gomez lássa, használta pisztolyát.
A fiúk futásnak eredtek.
A szemét illata
A hajnal már csillagfényt szelídített, mikor ideért a szemeteskocsi. A fekete zsákok mennyiségéből és saját fantáziája perverziójából egyikük megpróbált következtetni a magas falon túli létezésre.
- Bár én laknék itt.. - dobott fel egy zsákot, mikor észrevette a fura alakot a szemét között. - Tudod, sógoromnak van egy rák bárja. Ha nem szemétből lenne, elvinném neki.
- Aha.. - társa meg sem hallotta. Csupán arra vágyott, hogy leadva a melót hazasiessen és a tévé előtt álomba merüljön annak reklámszínű hazugságvilágába.
A szeméttelepre érve percekig vártam, míg a komótos szemetesautó magamra hagyott.
A csillagos égre gondoltam, benne az űrhajóra, benne egész-felemre, Dwertre.
"Végeztem. Szedjetek fel!"
Lecsuktam szemem és vártam a villanást.
Kíváncsi tekintetek hada vett körül.
Szerettem ezeket a pillanatokat.
Szagmintáimmal még teljesebb lett világképünk.
Visszafojtott lélegzettel felvontam szemöldököm:
"Akkor mehet?"
A kapitány bólintott:
- Erre sosem lehet felkészülni..
Légrekeszeimet összenyomva elárasztottam a hajót a gyűjtött illatok kakofóniájával.
Dwertet elborították az érzelmek. Minden szeme sarka örömtől csillogott.
- Várj! – bőrredőimből előgurítottam a két könnycseppet. Két kezébe fogta kezem. Állát felemelve szemébe néztem. - Örömükben-bánatukban ez hullik szemükből.
Mélyet lélegzett belőle.
Lecsukta szemeit.
Ahogy megtudta a választ, azon nyomban értette a kérdést is: milyen messze kell mennünk, hogy elveszítsük otthonunk illatát, érzetét? Nem az az elsődleges cél, hogy hány világ mozaikjából lehet kirakni azt a tejeskávé illatot.. Dwert szemének csillogása megköszönte a kérdést, válaszában ott ragyogott otthonunk érzete:
- Tenger
