..mégis más

először félelemből nem mertek hozzám szólni, aztán megvetésből..

ugyanaz..

..mégis más.

álmodozók

[l'hommage hiroshima mon amour]

több mint egy évig készült.
nehéz volt titokban tartanom előtte.
és akkor..
- de szép! csak nem???
- de.
- gyönyörű. a tiéd?
- nem. a tiéd.
- mindig is erre vágytunk.. ööö, vágytam. látod, automatikusan Ő jut eszembe. tudod mennyit álmodoztunk erről?
a nosztalgia könnycseppet csalt szemébe.
- most itt van.
- látom, de nem hiszem el. ez nekem mindig az álmodozások kategóriájában marad..
- most már valóság.
- nem, nem fogadhatom el. így már nem ugyanaz. használd és én irigyelni foglak érte.. - mosolyodott el könnyedén.
- használjuk együtt.
- nekem Ő jutna eszembe róla, neked meg a kudarc, h rá gondolok.
- miért?
- valamit valóságossá tenni nem ugyanaz, mint álmodozni róla. te még nem álmodoztál senkivel?
- az én álmom, hogy valódi örömöt lássak szemedben, mikor valóra váltom.
- akkor nagyon szomorú leszel. amint valóra váltasz egy álmot, meg is ölöd azt. nem a tárgy a fontos, hanem a motiváció, ami erőt ad kapcsolatod további létezéséhez.
- de hát itt van! mi a következő álmod?
- kedves gyilkosom, keresd meg azt, akivel együtt tudsz álmodni és hagyd mások álmát..
nem fogadtam meg tanácsát.
csodás dolgok kerülnek ki kezeim közül,
de keserűség kíséri minden lépésem.

<iframe width="280" height="210" src="
https://youtu.be/embed/YW4uOVuC0YI
" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>

Vitaporáma

[Preyer 2016 pályázatra]

[Krisztának]

"édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival.."

A reggeli szél jó ütemben repítette előre Strabon hajóját.
Elérte az "ismert világ határát" és Eratosztenész tételei is megdőlni látszottak.
– Kapitány!
– Higgadjon le, délre Alexandriába érünk!
Látta a világítótorony füstjét, mely napok óta mutatta a helyes irányt. Csodálta, hogy az idős tudós miért nem vette még észre.

A szél kellemesen lengette a terasz pálmafáit.
A levelek susogására ébredt.
Feje tele volt gondolatokkal, melyek nem tartoztak sehová. se múltjához, se környezetéhez, se..
..és egyáltalán..
Agyát ezernyi kérdés ostromolta. Miért tud olyan válaszokat, amihez meg sem fogalmazott semmilyen kérdést?
Felemelte kezét, nézte érdekes formáját, az ízületek kapcsolódását, mozgási lehetőségeit.
Megpróbálta kitalálni mire használható és hogy miért keresi a választ, hogy mire használható.
Testőrsége egy katonája próbálta Strabon érkezését bejelenteni Strabon előtt, de az izgatott tudós megelőzte őt.
– Királynőm! Láttam! Ott voltam és láttam a világ peremét! Amit már Hatasu királynő is sejtett: eljutottam oda, ahol föld és ég összeér, amin Ré tüzes szekere száguld nap mint nap fejünk felett! Ré szekerének szférája kemény, hideg és átlátszó! – jelzőit hatásvadász módon lépésről lépésre közölte. Felvonta szemöldökét, várta a királynő reakcióit.
– Királynő? Hatasu? Ré szekere? Kérlek, ne most.. – pontosan tudta ki ő, de nem emlékezett, hogyan kapcsolódik életéhez.
A tudós észrevette Kleopátra figyelemhiányát. Szeretett volna emlékezni, milyen csillogó szemekkel hallgatja poros, régi századok tudósainak előkotort tekercseit. Szeretett volna részt venni a napokig tartó udvari tivornyákon, de egyikre sem hívták meg soha.
Kleopátra szemében egyre nagyobb pánik ült. Fejére húzta takaróját és várta, hogy agya felfogja a körülötte történő világot.

– Láttátok?! Nem lehet megunni, mikor így elszáll az agya! Úgy nézte saját kezét, mint Alice Csodaországot a tükrön átesve!
– Az Tükörország, kevered!
– Nem mindegy?! Ki Strabon? Fizető turista? Zoknibáb? Hitelesített klón?
– Ne hívd őket zoknibábnak! Tudod, mennyien fejlesztik..
– Te is tudod, ilyen kritikus helyzetben a zoknibábok mindent elcsesznek. Akkor jók, ha nem történik semmi.
– Státusza szerint fizető turista! Kinek a Valakinek a Senkije?! Ezeket kurvára nem zavarja, mennyire nehéz egy új színpad kalibrálása?!
Nem mert szólni senki, hogy vitaporáma kulisszák mögötti részét egymilliárdan követik. Egy ilyen elszólást egy zoknibáb mesterséges intelligencia kisípolja vagy elmossa valami szolid jelzővel.
– Strabon szerepében egy zoknibábnak kéne statisztálnia. Valahogy manipuláltak a státuszokkal.
– Őrség! Strabont elfogni! Örökre kitiltva!
Nem számolták hányszor hallották ezeket a szavakat. Vitaporáma kiemelt pillanataiba mindig került egy ilyen kifakadás. A facemash-en külön klubok alakultak ezen a néven, a tub-on számolatlan video keringett a témában.
– Kleopátrát a streszmentesítőbe. Zéró gravitáció, zéró fény.. minden zéró legyen.
– Talán még menthető.. – jegyezte meg egy technikus.
– Gregory, te olyan.... látod, ezért nem fogsz soha főnök lenni! Nem lehet mindenkit megmenteni! Ez a hatodik megkattant Kleopátránk. Nem fogok az önsegélyező körükből műsort csinálni! Hallanád azokat az őrült libákat! Ja, és ma délutánra megnyerted a KH-s vezetékek újraforrasztását!
– Még menthető.. – várta, főnöke talán meggondolja magát, aki szúrós tekintettel intett az ajtó felé.

Strabont azonnal elszigetelték a többi szereplőtől. A kamerák nem dolgoztak a közelében.
A testőrség tagjai megbilincselték és a konyhán keresztül lekísérték egy felszín alatti szervízalagútba.
– De fiúk, kell ez? – mutatta csuklóját, amit kellemetlenül bevágott a műanyag kábelkötegelő.
– Alkudozás.. Szabotáltál egy milliárd dolláros médiaprodukciót!
– Nana! Én csak felhívtam a figyelmet a védelem hibáira. Senki nem tette meg. Ti megtettétek, fiúk?
– Szeparáció.. A mód, ahogy megtetted, nem volt szép.
– Ha megtehetem, miért ne tenném azt oly módon, hogy a lehető legjobban élvezzem? Nem írtam alá semmi olyasmit, mint a bérturistáitok.
– Önszabályok megfogalmazása.. Most együtt megvárjuk a liftet, lekísérünk és átadunk a..
– Kérek minden kontrollstátuszú játékost a palotába! – szakította félbe a hangosbemondó.
– Központ, bandita a liftnél. Mi legyen vele?
– Színpad újrainstallálás. Ha lekésitek, fel se gyertek.
Foglyukra néztek, majd egymásra.
– A lift mindjárt felér. Tedd a liftbe, add az id-kártyád, beregisztrállak, megkeresel és mintha ki sem estél volna a játékból.
– Miért nem te maradsz vele?
– El tudod intézni, amit felvázoltam? Nna, ezért nem. Szóval?
– Itt a kártyám, de nem szeretem, ha ilyen kényszerbe rángatnak.
– Mikor cserélted le a nemi szervedet? Megtalálsz, ahonnan indultunk a fogollyal. Tsá!

Percekkel később a fogoly:
– Hogy jutsz fel a színpadra ID-kártya nélkül? Nehéz lesz mozognod nélküle.
– Tudom!
– Van még néhány perc. Innen csak a liftbe mehetek. Zárd rám az ajtót és indulj vissza.
Néhány másodpercig gondolkodott.
– Tik-tak! – sürgette ál-Strabon.
– De sehova! – fenyegette meg ujjával.
– Meg vagyok kötözve. Ha be is zársz, csak a liftbe – kulcsolta ujjait keresztbe háta mögött.
Fél perc múlva a katona ott sem volt.

A fogoly gyorsan szétnézett.
A folyosó műanyag borítását vékony tükörfelület törte meg.
Lerúgta a díszítést és a darabok egyikével vágni kezdte bilincsét.
– Ezért nem lesz oda a dekoratőr.
Csuklóját masszírozva rápillantott a zárra.
– Még hogy egy Lamarr-féle ugrókódmodulált védelem? Fiúk, számomra sértés.. – motyogta szakálla között. Kezdett belefülledni. Letépte álláról. Ez az álca amúgy is fel van fedve. A legénységi öltözőből szerzett egy palotaőr maskarát. Az új színpadon ebben könnyebb lesz mozogni.
Fél órával később senkinek nem tűnt fel, hogy a c-lift üresen indult vissza a Földre.

– #7-es színpad indít.
Negyvenmilliárd néző és tucatnyi befektető sóhajtott fel.
– Kóder gyerek megy lefelé?
– C-liften.
– A kis rohadék.. – suhant ki fogai közül egy tompított bosszúvisszhang.

Elmaradt a reggeli szél. Strabon hajója komótosan haladt Alexandria felé.
A kapitány nem akarta kimeríteni rabszolgáit holmi tudós-blabla miatt.
Strabon elérte az "ismert világ határát" és Eratosztenész tételei is megdőlni látszottak.
– Kapitány!
– Higgadjon le, estére Alexandriába érünk!
Látta a világítótorony füstjét, mely napok óta mutatta a helyes irányt.

A szél kellemesen lengette a terasz pálmafáit.
A levelek susogására ébredt.
Feje tele volt gondolatokkal.
Agyát kérdések ostromolták. Miért tud néhány olyan választ, amihez meg sem fogalmazott semmilyen kérdést.
A súlyozott információs gráf kiemelte a néhány legfontosabbat, a többi elsüllyedt Kleopátra tudatában.
Felemelte kezét, nézte érdekes formáját, az ízületek kapcsolódását, mozgási lehetőségeit, szépségét.
Rámosolygott.
– Az öltöztetőimet! Ma este el kell csábítanom a legfontosabb római hadvezért!

Vitaporáma részvényei négy százalékot emelkedtek.

– Meghaltam?
– Nem, dehogy. Súlytalanságban vagy.
– A lelkiismeretem hangja vagy?
– Nem. Gregory vagyok. Meg akarlak menteni.
– Mégis mitől, Gregoriusz? Görög vagy? Római? ακόμη και ένα βάζο του κρασιού Αχαΐας μεταναστών![1] Iacta evomere antequam reseces vestra cattus.[2]
– Jajj, ne beszélj így, szavad nem értem.. Ami ezután fog történni veled.
– Meg sem merem kérdezni, mi lesz az.
– Egy pszichiátriára kerülsz, ahol beláthatatlan ideig fogják vizsgálni a.... a.. fejed.
– A fejem?!
– ..nem. Az agyad.
– Az agyam?!
– ..a gondolataidat.
– Aha.. Akkor nem véletlen volt a ma reggeli zavarodottságom.
– Túl sok információ került.. beléd.
– Apám mondta: nem tudhatunk 'eleget' a körülöttünk létező világról.
– Igaza volt annyiban, ha a 'helyeden' lennél, eleget tudnál róla.
– Helyemen?
– Alexandria körül hét nap járóföldnyi terület létezik. Ez a te világod.
– Cylicia? Judea? A Parthus birodalom? Göröghon? Róma?
A fiú ingatta fejét, bár a vaksötétben mindegy volt.
– Még a piramisok sem. Mind más-más űrállomáson érhetők el.
– Mi lett velük?
– Megvan mind a Földön. De ez.. egy.. egy élménypark. Egy űrállomás.
– Nem értem. Megvan, de mégsem?
– Űrállomáson vagyunk. Hogy is mondjam.... város az égben.
– Nem érzem talpamon a föld biztonságát.
– Súlytalanság. Innen levisznek siklóval vagy lifttel a földre. Az igazi földre, és ott..
– Láthatom Ré szekerét? Vagy az istenek lakhelyét?
– Nem. Nincs ilyen. De ilyen a föld – nyitotta ki a kabin reluxáit és tárta fel a föld kékeszöld üveggolyószerű látványát.
A nő ösztönösen megragadta a férfi csuklóját.
– Ezen ébredtem ma reggel?
– Nem. Vitaporáma sokkal kisebb és tényleg sík.
– Nem értem mit beszélsz. Nem tesz bizalomgerjesztővé. Fogalmazz egyszerűen.
– Nézz bele a távcsőbe – adott kezébe egy binokulárt.
– Mint Strabon térképei! De ez sokkal részletesebb! – érezte a nő haját, természetes illatát.
– Meg akarlak menteni attól, ami rád vár odalent.
– Egyiptom királynőjét?! Miért kéne egyiptom királynőjét megmenteni? – ki kellett mondania fennhangon, mert annyira hihetetlen volt.
– Sajnálom, de Egyiptom királynője már nem te vagy, hanem ő – bekapcsolt egy monitort és a délelőtti királynői audiencia képei peregtek. Egyiptomi építészekkel, görög filozófusokkal, római, parthus és judeai követekkel beszélgetett könnyed stílusban, nem megvetve a csípős élcelődést sem.
– Az én szavaim.. Az én gondolataim.. Az ott én vagyok!
– Nem, nem te vagy. Csak egy nagyon pontos másolat Kleopátra királynőről.
– Másolat?! Méghogy másolat?! Mint a könyvtári tekercsmásoló makik?
– Makik?
– Rabszolgák. Mindig elfoglalják magukat, nehogy nehezebb munkára fogják őket. Mint a makik.
– Olyasmi, csak sokkal gyorsabban és pontosabban. Egy fésűben megtaláltuk néhány hajszálad. Fura, de nem a palotádban, hanem Berenice-ben, ahova látogatóba mentél és ereklyeként őrizték azt.
– Egyetlen hajszálból? – nézte megint kezének, csípőjének vonalát. – Talán ez a halhatatlanság..
– Talán igen..
– Mi lett a palotámmal?
– Egy földrengés a tenger mélyére sülyesztette.
– Visszakövetelte Posszeidon.. Apám erősködött, hogy ott álljon. Ami kínban épül, boldogan omlik le. No lám, nem csak engem érdekel a Föld!
Egy molylepke küzdött a súlytalansággal minduntalan átfordulva. Szemmel láthatóan az egyetlen fényforrás, a Föld felé igyekezett ő is.
– Az egyik turista zsebében juthatott fel. Már nem szűrjük ki őket.
– Édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival..
Kis csend után Kleopátra nem tudta tűrtőztetni magát:
– Az a nő az én szerepemben tetszeleg! – bökött ujjával a monitorra.
– Nyugi. Reggel óta egész jól kötésbe kerültek a szinapszisaid és..
– Ne mondd, hogy nyugi!
– Te vagy a legérdekesebb dolog, ami történt velem.
– Nem lehet valami érdekes életed, Gregoriusz.
– Másoknak még ennyi sem jut. Ülnek a tévé előtt és az eleven történelmet nézik. "A történelem ötven legfontosabb személye foteljéhez fogja szegezni!" – mondta fennhangon és tárta szét karjait nyitott tenyerével. Paródiáját nem értette Kleopátra. – ..és sikeres a műsor. Már olyan nevek is képbe kerültek, mint Vahan, az örmény forradalmár, Bardzsik, a kazár parancsnok, Chandragupta, ki legyőzte Nagy Sándort. A múlt kukáiban turkálunk és csak erőszak akad a kezünkbe.
– Nem érdekel. Az emberek azt vágyják, mi hiányzik életükből.
– Az erőszak? Hmmm.. A leegyszerűsítés. Egy egyszerű cél.
– Gregoriusz, félek. Hogyan tudom legyőzni a másik Kleopátrát?
– A kétségeiddel. Sokkal többet tudsz nála. Az ő infográfja súlyozva van. Nem fog eszébe jutni olyasmi, ami neked igen. Ezt használd!
– Legyek Kleopátrább? Ígérjek rá?
– Csak légy hitelesebb. Tudod, mit gondolunk mi Kleopátráról. Ha jobban hozod a másik ellenében, nyertél. Ugyanazt a státuszt töltitek be. Ha találkoztok, versengeni fog. Használd az ő erejét. Kung-fu bölcsesség – vigyorgott Gregory.
– Bla-bla-bla..
Ezt a kérdést ezerszer feltette álmában. Itt volt az idő, hogy a valóságban is megtegye:
– Ha visszakapod egyiptom trónját, enyém leszel?
– Ezt meg hogy érted? – kérdezte. Nagyon is értette.
– Hogy.. úgy hogy.. – pirult bele a visszapattant kérdésbe.
– Én még sosem voltam férfival – pillantott fel Kleopátra legártatlanabb tekintetével. Gregory tudta jól, mégis az ő irányítása alatt töltötték fel és súlyozták az információkat, amire szüksége lehetett Egyiptom királynőjének. Bőven volt benne szexfantázia illetve az ehhez vezető affinitásfüggvények.
– De az emlékeidben..
– Nem is az enyémek!
– Deee..
– Juttass vissza a trónra! Egyiptom trónjára. Látom, itt ez a Julius Caesar valami ikonikus alak. Te lehetsz az én Caesarom.. ha megteszed.
– Az leszek! – Gregory nem volt többé technikus. Összeesküvő volt, aki előtt nem létezett semmiféle jogi vagy erkölcsi akadály. – Visszamegyünk a színpadra! Álruhára lesz szükségünk!
Kleopátra elmosolyodott. Sikerült elindítania első felhúzható játékát. A dolgok végre kedve szerint alakulnak.

A társzekér lassan poroszkált a palotába vezető úton.
Senki nem kérdezte, hogy a megrendelt tíz rabszolga helyett miért tart tizenkettő a lakoma előkészítéséhez.
Kleopátra csak annyira eresztette le a kendőt arca elől, hogy aggodalmának hangot adjon.
– Nem fog sikerülni! – egyre több részlet jutott eszébe, hetekkel ezelőtt testvére milyen körülmények között űzte el a palotából.
Gregory megszorította Kleopátra kezét.
– Nyugi, most már tudom, hogy bejutunk. Ez egy média megaprodukció. Nem fogják leállítani csip-csup fennakadások, csúszások vagy számbeli eltérések miatt.
– Gregoriusz, fogalmazz röviden: bejutunk! Hosszú beszéd a szabadkozás épületének munkazaja.
– Honnan tudsz ilyesmit? Nem emlékszem, hogy én töltöttem volna fel.
– Nem tudom. Csak eszembe.. – visszaszorította a fiú kezét és rákacsintott. Kleopátra pontosan tudta, ennyi fahasábot kell ebben a pillanatban Gregoriusz szex reményének tüzére pakolnia, hogy megfelelően égjen.

Miután szétosztották a foglyokat, lehetőségük nyílt, hogy leszakadjanak a csoporttól.
A palota belső folyosólabirintusát Kleopátra kitűnően ismerte, Gregory néhány forduló után elvesztette a fonalat.
– Szövetségeseket kell szereznünk!
– Mégis hogyan?
– Ne feledd, engem mindenki ismer. Hiába vagyok ebben a hacukában, ha megnyerem egy ismert hivatalnok bizalmát, nem kell tovább bújkálnunk. Potinus ismer és sokan ismerik. Őt kell megtalálnunk.
Gregory megpróbálta cáfolni Kleopátrát. Tudta, mennyi és milyen eltérő identitások szerepelnek a játékban, de bármely szó amit kiejt, Kleopátra logikáját kérdőjelezte volna meg. Becsukta száját.
– Helyes! Látom, kezded felvenni a tempót – simította meg Gregory állát egy ujjal Kleopátra.
Gregory egyre kevésbé érezte játéknak, ami körülötte történik.

Potinus hivatala felé tartottak. Kleopátra magabiztosan lépkedett. Senkiben fel nem merült, hogy palotaforradalom készülődik.
Az elsők, kiknek szemet szúrtak, két szabadságát töltő katona volt, kik palotaőrként tetszelegtek és nem tértek ki, ha szembe jött velük a balhé.
– Hé! – kapták el Gregory grabancát. Kleopátra még számukra is érinthetetlen volt.
– Engedjétek el! Velem van! – fedte fel magát Kleopátra.
A plakátokról megismerték a jellegzetes arcélt, elég volt ahhoz, hogy a szorítás enyhüljön.
Gregory kiszabadította magát.

A huzakodás zajára több hivatalnok is feltűnt a folyosón.
Kleopátra-6 észrevette Potinust. Két ujjal füttyentett felé.
– Édes szívem, mit keresel itt ebben a gúnyában? A végén még munkára fognak.
Kleopátra-7 valahonnan megneszelte az ellene készülő merényletet.
Menekülés helyett feltűnt a dráma fókuszpontjában.
– Potinus, segíts! Ez a hasonmás a trónomra tör! – szeme könyörgött Potinus felé.
– Ne feledd, bátyád azt már megtette. Mi ez az őrület? Miért van kettő belőled?
– Ma reggel mintha kétszer indult volna a napom, a tiéd nem? – Kleopátra-6 azonos érzeteket próbált találni beszélgetőpartnerével.
– Ja, a dupla etióp cserje kárpótolt érte. Te Kleopátrább vagy a másiknál, de nem akarok ennyiből dönteni. Ide a palotaőröket!
A folyosó lassan megtelt katonákkal, hivatalnokokkal. Különféle szempontok szerint osztályozták a két Kleopátrát, de csak annyit értek el, hogy két nagy táborra szakadtak.

Az összeesküvés egyre több kamera képén volt felfedezhető. Megtört vitaporáma menetrendje. Az automata vágó még ellavírozott a maradék kamerák képével, a rendező mégis észrevette.
– Mi a frász folyik itt?!
– Negyven percig tart még a Julius Caesar tiszteletére rögtönzött lakoma előkészítése, ami után szenvedélyesen egymásnak esnek Kleopátrával az előtérben, az öltözőben és.... – lapoznia kellett jegyzeteiben – ..és a hálószobában – olvasta fel a rendező harmadik női asszisztense aránytalanul nagy melleivel, aránytalanul kis kosztümben.
– Dormitórium.. – a rendező észre sem vette, hogy kijavította asszisztensét. – Nem, nem majd! Most! A konyha melletti alkóvban!
– Az meg mi?
– Itt! – kopogtatta az egyik ernyőt, hogy majd beszakadt.
A kameraképen a sok ismeretlen arc között felismerte Gregoryt.
Le nem vette róla tekintetét. Tárcsázta számát. Hosszan csengett.
– Gyerünk, Gregory. Ha akarod még az állásod, ezt most felveszed – morogta maga elé, de mire a végére ért, rádöbbent, saját állása is veszélybe kerülhet.

Gregory mobilja jelzett. Pontosabban egy csuklójára tekeredő kígyó harapdálta kézfejét. Tudta, a rendező az. A kígyó beállított gesztusa árulta el. Farkánál fogva lehúzta csuklójáról és elpöckölte. A csúszómászó egy darabig tanácstalanul követte, majd összetekeredett egy félreeső sarokban.
– Le a vérszívókkal. Lépéselőnyben vagyunk. Innen mi diktálunk – Gregory ereiben meglódult a vér. Kezdett a játék ízére érezni.
– Tudom.. de én diktálok – javította ki Kleopátra. – Tartsd a lépést, ha tudod!
– Hehe, Fred Astaire?
– Nem tudom. Valami táncos.

– Gyerünk, Gregory.. – a rendező nem vette észre az eldobott mobilt. Keze az adás felfüggesztés gombja felett táncolt.
– Leállunk? – kérdezte a harmad asszisztens. Ha igen, át kellett szerveznie további munkanapját.
– Megyünk tovább. Ilyen nem történik minden nap..
Agya eldobott minden esemény menetrendet. Most ez volt az esemény.
Meredt szemmel bámulta a monitorokat. Gondolta, még kézben tartja a meglódult lavinát.

Gregory minden tudásával próbálta védeni Kleopátráját. Egyre nagyobb zűrzavar kerekedett körülöttük.
– Mit csinálsz?!
– Kövess! Ha elmagyaráznám, már le is maradnál az egészről.
– Kerüljük a nyílt konfrontációt! Te mondtad!
– Itt az idő, hogy felfedjünk néhány kártyát. A dráma hullámainak nagyságát csupán az időzítés különbözteti meg. És ez kirajzolja a további események hullámait.
– Shakespeare?
– Majdnem. Arisztotelész.
– Erre emlékszem, de hogy így használod, nem gondoltam.
Kleopátra-7 a zavart palotaőrökhöz fordult.
– Betolakodó! Elfogni! – a drámai hatás előnye egyértelműen a kezében volt. A mai napon az őrség egy percre sem veszítette szem elől.
Gregory kimeredt szemmel nézett át Kleopátrájára, hogyan tudja saját javára billenteni a negatív hullámot.
– Kérdem én, ki akarna árulót kiáltani, ha nem az, ki el akarja fedni saját identitását. Elrontani mások játékát. Jack Roberts, Louisville-ből, Kentucky és Anton Van Scoyk, Lindhovenből – fordult a két katona felé, kik egymásra néztek. – Gregoriusz, ez is Kentucky?
– A helyzet az..
– Elég egy nem.
– Mit csinálsz? – súgta oda. Kleopátra-6 az adás sokadszori leállásával játszott.
– Mindkettő azt hiszi, a másikról beszélek. Most kussolj! – súgta vissza ellentmondást nem tűrően.
Kleopátra-7 toporzékolt.
– Kinyírok mindenkit! Mozduljatok már meg! – az ő vonatkozási rendszerében világvégeként élte meg a kialakult helyzetet, melyet nem tudott kézben tartani.
Az őrök tétován léptek Kleopátra-6 felé.
– Katonák! Még egy lépés és már nem kell hazamennetek, mert nem lesz olyan. Épp most tesztek tönkre egy média megaprodukciót! A tévétársaság olyan pert akaszt a nyakatokba, hogy még az unokáitok is ezt fogja fizetni! – sziszegte a fogai közül.
Gregory némán figyelte az eseményeket..

..ahogyan a vezérlőben a rendező is. Kleopátra-6 szavait zoknibábok serege próbálta a kiagyalt sztoriba simítani.
Semmilyen önvisszacsatolt utalás nem hangozhatott el a produkcióról.
– Jó ég! Lemegyek.

A katonák úgy gondolták, a dominánsabb Kleopátrát követik. Megfordultak és két oldalról felnyalábolták Kleopátra-7-et, aki visított, mint egy kismalac. Kleopátra-6 aggódva figyelte a felé suhogtatott karmokat.
Hogy egyértelművé tegyék, fej- és nyakdíszétől megfosztották, amit Kleopátra-6 felszedett a porból.
Egyre jobban hasonlított Egyiptom királynőjére, míg Kleopátra-7 egy rabszolgára.
– Ez hogy lehet? A katonák pontosan ismerték egymást, mégis alávetették magukat minden szavadnak – Gregory még mindig nem hitt a szemének.
– Az ember.. elsősorban állat, ki embernek álmodja magát.. Csak a megfelelő pillanatban kell felébreszteni.
– De hogy teszed?
– Szót se róla. A nehezén túl vagyunk. A kellő pillanatban felfedett tiszta szándék a legorbitálisabb hazugságot is hitelesíti – súgta oda Gregorynak.
– Meg sem kérdezem, honnan juteszed.
– Hagakure. A közhelyek csak erre jók. Hitelesíteni balfaszságainkat, bármi is motiválja őket.
– Az első, hogy magadtól idéztél – Gregory őszintén csodálta Kleopátrát, aki ma reggel még az idegösszeomlással küzdött.

Látta a férfi szeméből túláradó figyelmet.
Megfürdött benne és mikor belelibabőrzött, félrevonta Gregoryt.
– Ahogy ígértem.. – kezdte bontogatni magáról királynői ékszerekkel díszített pompás ruháját. – Vagy te szeretnél vetkőztetni? Bizonyos kultúrákban ez fontos lehet a férfiak számára.
Gregory mintha csak egy álmot látna kívülről vagy épp ez az álom gázolt volna életébe.
– Csak most vetted fel.. – kezdett volna terelni.
– Gyerünk, Gregoriusz. Nincs sok időm. Épp félúton vagyok a trón felé, de ennyit már hitelezhetek neked.
– Várj! Ezt az egészet én nem így képzeltem.
– Tudom. Ismerem az összes irodalmi utalást. Nem az vagyok.
Gregory becsukta szemeit. Megpróbálta Kleopátrát olyannak képzelni, mint kamaszkorában.
A nő olyan erővel forgatta, mintha egy férfival birkózna. Inkább újra kinyitotta szemeit.
Túl hamar ért véget minden.
– Most már csak arra lennék kíváncsi, én vagyok vagy te a félperces numera?
Kleopátra szájából közönségesen hangzott a "numera" szó.
A férfiban felötlött mennyit vitatkoztak ezen: Kleopátra ösztöneit vagy gondosan beállított tudatát fogja követni?
Minden világos volt.

A szereplők zöme semmit nem vett észre az összeesküvésből.
Talán annyit, hogy a napirend felborult és egy kisebb ünnepséget rendeztek a főtéren Kleopátra tiszteletére.
Valamiféle tribünt kezdtek ácsolni, hogy mindenki lássa a királynőt.
Gregory fásultan bámulta a hömpölygő embertömeget.
Gondolta, mind fizető turista vagy épp erre a feladatra programozott zoknibáb.
De ekkor egy ismerős arc bukkant fel a tömegben.
– Gregory.. – tárta szét karját.
– Főnök! – válaszolta automatikusan Gregory.
Még sosem volt ilyen nyájas vele. Tudta, valami jelentős dolgot generáltak.
Figyelme azonnal Kleopátrára váltott.
– Nem mutatsz be a hölgynek?
– Gondolom, felesleges. Kleopátra, a produkció rendezője. Tényleg nem tudom a neved..

A dísztribünön Kleopátra mély eszmecserét folytatott a rendezővel, hogyan lehet a produkció menetrendjét dinamikusan változtatni vagy éppen új elemeket zökkenőmentesen belesimítani, netán két reklámszünet közti idő minimális ill. maximális cselekvési hosszát kihasználni.
Gregory nem tudott mit kezdeni magával. Téblábolt a díszletben, akár egy turista.
Kleopátra félrevonta.
– Gregoriusz, szeretném, ha lelépnél. Kezeljük úgy, mintha egyszerre értünk volna ki egy napsütötte tisztásra, átsétáltunk rajta és mind más irányba tartunk tovább.
– Most lettél az enyém! – kutyatekintete nem hatotta meg Kleopátrát, inkább a vért tolta agyába.
Két kezébe fogta a férfi fejét, belemarkolt hajába és füléhez hajolt.
– Sosem voltam a tiéd – suttogta. Ebben benne volt minden, mi Egyiptom királynőjévé tette. – Szeretnélek megóvni attól, ami most következik.
– Nem tudok kiszállni. Segítelek, ameddig tudlak.
– Édes pici megpörkölődött lepkém.. utamban leszel. Lehet, oda kell dobjalak saját életemért. Neked istennő vagyok, nekem te eszköz, hogy Egyiptom királynője lehessek. Olyannak látsz, amilyen sosem leszek.
– Nem érdekel.
– Majd fog.

Gregory főnöke egy lépésnél messzebb nem hagyta magára a királynőt.
Az események közvetlen közelében akart maradni.
Római szokás szerint győzelmi felvonulást rendeztek.
Szekereken az árulás és leleplezés kulcsképeit diaporámaszerűen megjelenítették,
hogy mindenki átélhesse a győztesek tetteinek jelentőségét.
A palotaőrség gondoskodott a tömeg kordában tartásáról.
Szórványosan dobálták meg hulladék zöldséggel az árulókat.
A mai piac nap nem volt túl fényes.
Kleopátra ragaszkodott hozzá, hogy az áruló Kleopátrát önmaga személyesítse meg.
Nyakát nyújtogatva nézte a tömeg reakcióját.
Mikor eltűnt szem elől, kíváncsi volt mit tesznek vele.
Leviharzott a színfalak mögé, hogy saját szemével lássa, mikor az ünnepi menet végén sorban megfojtják a foglyokat.

Nem ezt tették!
Fényképezkedtek vele!
– Mi folyik itt?!
– Kleopátra szelfi – kattantak a vakuk.
– Ő egy trónbitorló! Nem érdemli a létezést! – ezzel előkapott egy spanyol nyaktilót, átvetette a fogoly Kleopátra nyakán és könnyed ujjmozdulattal tekerni kezdte. – A mi időnkben ez nem létezett, de el sem hiszed, mennyire praktikus. Előbb töri el a gerinced, semmint megfulladnál.
– Khrrr.. – próbálta megmarkolni támadóját, de Kleopátra rutinosan kitért előle.
Az utolsó néhány fordulatot nem bírta megtenni. Néma csendben figyelte mindenki.
Egy palotaőr átvette tőle. Néhány pillanattal később hallani lehetett a nyaki gerinc semmihez nem hasonlítható roppanását.
Meg akarta köszönni a katonának, helyette egy felkavaró emlékbe esett.
– Téged ismerlek! Hatasu, Ré szekere! Ma reggel!
– Bakker! Amikor kitaláltam, egész jó poénnak tűnt – telibe mosollyal próbálta elütni leleplezését.
– Azóta teljesen másképp látok mindent.. – a pillanat szűkössége nem engedett mást mondani, de eszébe jutott, hogy minden más csak rá tartozik.
– Engem is megfojtasz? Kezdd úgy, hogy a számra ülsz.
– Megérdemelnéd, de ilyen szabályszegőkre lesz szükségem a Föld elfoglalásához. Ha mindenki ilyen – mutatott körbe a turistákon –, jobb vezetőt érdemelnek.
– Nem mindenki, de többnyire.. – ál-Strabon felsóhajtott. Ezt is megúszta. – Gyerünk katonák, fojtsatok meg minden foglyot!
Hullottak a turisták és a zoknibábok. Többen is megkérték kivégzőjüket, utolsó másodperceiket töltsék fel a facemash-re.
Mikor hasonló mértékben kezdtek veszteni katonát, mint foglyot, Kleopátra zavargássá minősítette az esetet és leállíttatta.

– Ez meg mi volt?! Nézz szét! Hullák hevernek mindenütt! – Gregory kezeit nézte, nem esett-e valami baja.
– Ne rinyálj, ez az evolúció.
– Evolúció?! Egy gyilkos vagy!
– Mit ér az az ember, ki hagyja magát megfojtani?
– Ezek turisták! Kikapcsolódni jöttek ide!
– Nincs céljuk!
– A kikapcsolódás a céljuk!
– Ezeknek az embereknek nem volt életük. Sem a Földön, sem itt. Csak szemlélték a valóságot, mit köréjük rajzoltak.
– Akárki is vagy, a terroristákat levadásszák. Igen, az embereket irányítják, de nem ilyen módszerekkel.
– A görögök vágyták a demokráciát, de mindig döntésképtelenségbe fulladt.
– Ne forgasd ki a tudást, amit kaptál!
– Csak használom. A túlzott tolerancia okozza a demokráciák vesztét. Minden demokrácia vesztét. Kell egy karizmatikus irányító. És az már nem lesz demokrácia.
– Látom.. Megőrülnek érted. Csak azért, mert átléped a határokat.
– A cselekvést akadályozó határokat. Reggeli beszélgetésünk visszhangzik fülemben. Mondtad, a Föld sokkal nagyobb, mint vitaporáma. Azóta bezárva érzem magam ezen a kis világon. A Föld maga vitaporáma. Ahol már csak a létezés sóvárgása él. Ezeken a kis szigeteken fogalmazzátok meg, hogyan szeretnétek létezni. És Földetek arra vár, hogy ez a létezés lecseppenjen az égből, újra életre keltve a földet..
– Te megőrültél – józan esze tiltakozott, viszont ösztönei még erősebben láncolták a nőhöz. Szemébe nézve teljesen helyénvalónak érzett mindent, mi vele történt.
Kleopátra a körülötte lévőkhöz fordult.
– Aki részese akar lenni a föld meghódításának, kövessen! – gyémántként csillogott a tömeg közepén.
Az emberek őrjöngtek körülötte. Gregoryt magával sodorta a tömeg. És ő hagyta.
Óriás mentőkabinokat használtak, hogy együtt mozgassák a hirtelen verbuvált sereget.

Az irányítófülkében hatan feszengtek. A raktérben vagy száz követő szorongott.
A mentőkabin mindkét oldalán további siklók követték a királynőt.
– Óriási! Akár kilőnek minket, akár nem, mindenki ezt a csatornát nézi – a rendező el volt ragadtatva. A produkciótól. Nem Kleopátrától.
– Kilőni?
– Rakéták. mmm.. motoros nyilak. Könnyű célpont vagyunk. Bár mentőkabin támadóflottát még senki nem látott.
– Nehéz és lassú dolog morális döntést hozni.
Észak-Korea rakétát indított. Nem sokkal később Pakisztán is.
– Van, akinek nem – mutatta a rendező.
Az egyiket egy Kínából, másikat egy Indiából indított rakéta semmisítette meg.
Kleopátra visszanézett, cáfolva a rendező kijelentését.
Valamivel ezután az Észak-Afrikai Államok Szövetsége, Oroszország és egy óceániai szigetcsoport indított rakétát.
A török és izraeli ellenrakétára több arab állam is válaszolt.
– Íme, a föld elsődleges szándékú reflexe.
– Ezt eddig senki nem merte meglépni.
– Ki az, akit minden szomszédja támad?
– Izrael.... Judea.
– Pedig ugyanazon törzsek leszármazottai. Eltelt kétezer év és semmi nem változott.
Amerika megpróbált minden rakétát és ellenrakétát kilőni. Ekkor elszabadult a pokol.
Az óceániai rakétát az utolsó pillanatban sikerült elcsípnie ellenrakétájának.
Egy pillanatra vakító fényesség öntötte el a kabint, majd vaksötétbe borult minden.
Másodpercekig ültek némaságban. A sikló az utolsó mozgási vektora mentén elkezdett lassan forogni, sodródni.
– Most mi van?
– EMP. Kapott egy túlméretes impulzust a komp, de húz a gravitáció. Leérünk.
– Gregoriusz. Röviden: leérünk. Ha valamit kérdezek, kezdd a végén.
– Oké.. – jutott eszébe kedvenc idézete egy ismeretlen zenekartól.
– Nem kéne ilyenkor csinálni valamit? – kérdezte, mert kezdett rosszul lenni a látványtól.
– Kimegyek. Megnézem, mit tehetek.
– Varázsolj, Gregoriusz.
Fogalma sem volt senkinek hogyan lehet életet lehelni egy EMP lőtt siklóba.
Gregory csak az internetről ismerte a sikló felépítését, de most végre kipróbálhatja élesben fejben lejátszott kalandjainak egyikét.
Kizsilipelt. A nap éles reflektorként hasított szemébe.
Tudta, a sikló öszvér. Űrhajó és repülőgép egyben. Minden repülőgép hasán van egy mechanikus dinamó, melyet menetszél hajt. Még nem érték el az atmoszférát, ahol majd folyamatosan üzemel, de próbából néhányszor megforgatta.

A pilótafülke felé intett. Fél perc múlva felgyúltak a fények. A műszerfal mechanikus eszközei feléledtek.
– Édes pici lepkém, nézd, hogy verdes a szárnyaival.. – Kleopátra tudta, Gregory mindent megtesz érte, de amíg nem ragadják el érzelmei, addig akármit tehetett.
– Lefeküdtél vele? – hajolt a rendező egész közel Kleopátra füléhez.
– Még sosem voltam férfival. Nem, nem Gregoriusznak tartogatom magam – nézett a rendezőre olyan őszinte tekintettel, ahogyan csak Kleopátra nézhetett.
– Nna persze, hogyan is gondolhattam.
– Ha aspirálsz egy cél felé, még időben fedd fel – bíztatta rá sem tekintve Kleopátra.
– Úgy gondoltam, mi ketten elég ambíciózusak vagyunk, hogy irányítsuk a világot vagy annak egy részét. Akár sikerrel jársz, akár nem, a médiabirodalmad szeretném én igazgatni.
– Azt hittem, a szexről akarsz beszélni..
– mmm.. arról is. A média amúgyis csak kirakat.
– De milyen fontos kirakat..
– Én fontossá teszem.
– Én már megtettem. Ha tudod irányítani az embereket, felőlem..
– Tudom!
– Akkor irány: Alexandria!
– Nono! Alexandriában már nincs semmi. Kína a legerősebb állam.
– Ki a második?
– Amerika. Sokáig ő volt, de..
– A másodikban benne van a motiváció, hogy első legyen. A többi nem érdekel.

A repülőtér forgatagában Kleopátra belecsípett Gregoryba.
– Merre van vitaporáma?
– Valahol arra. Innen nagyon kicsinek látszik. Mellette II. Ramszesz, Dávid, Nagy Sándor, Julius Caesar, Attila, Oroszlánszívű..
– Elég. A lényeg: ők ott, én itt. Senki nem akarta meghódítani a Földet?
– Te vagy az első információs gráf kisúlyozatlansági hiba.
– Már megint nem értem, miről beszélsz, de köszönöm neked, Gregoriusz. Itt véget ér utunk. Írd meg, ami megtörtént velünk. Ne hagyj ki semmit, még a félpercest sem – mosolygott rá.
– De Kleopátra, ez még a sztori eleje! Látni akarom végig!
– Arra senki nem kíváncsi. Csak a felívelő részekre. Ebből nyernek motivációt.
– Kit idéztél?
– Magamat. Már jó ideje. Tedd te is ezt.
El sem köszönve fordított hátat, könnyedén intett.

Még mielőtt lelépett volna a teljes csapat, Gregory elkapta a rendező karját.
– Vigyázz rá! Amilyen vad és ösztönös, annyira törékeny is.
– Láttad, hogy a hatalom érdekében mire volt képes. Ne féltsd!
Gregory körülnézett, fura előérzete támadt.
– Hogyhogy nincs itt egy terrorista-elhárító sem?
– A produkció biztosítása fedezi. Akár kiirthatna egy kisvárost is.
– Igaza volt édes pici lepkémnek. Tényleg halottak vagyunk. Az egyetlen élő dolog most hamis fényünket táncolja körbe és belőle merítünk még több hamis fényt.
– Mit gagyogsz? Pihend ki magad. Hétfőn találkozunk odafent vitaporámán.

A világ fényétől megrészegült édes pici lepkém szárnyverdesése egy ideig még követhető volt a hírekből.
Egy hónappal később már semmi nem utalt rájuk.
Remegő tollal görnyedek a papír fölött. Szándékosan nem géppel írok.
Locsogásra ösztönöz.
Lehet, még több hónapra van szükségem, hogy bármit is leírjak.
Kerül az álom, bekapcsolom vitaporámát.

– #59-es színpad.
Strabon segédeivel épp a könyvtár tekercseit leltározza, rendezi.
Az ajtóból bekukucskál a fiatal Kleopátra. Strabon észrevette.
– Ha többet akarsz tudni, nem elég csak rápillantani a tekercsekre!
Az orrocska azonnal eltűnt, de egy perc után ismét megjelent.
Kleopátra belépett és ahogy lábujjhegyen sétált, ujjai hegyével érintette a tekercseket, amiket felért.
– Másolók! Köszönöm, a mai napra befejeztük. Gyere ide, Kleopátra, ülj ölembe. Messze földekről mesélek neked.
A kislány le nem vette szemét az idős tudós szakálláról. Időnként belemarkolt és megrángatta. Alig hitte, hogy valódi.
– A reklám után exkluzív anyaggal tér vissza vitaporáma!

Kiégett aggyal nézem a perverz képeket.
Csak ennyi nyom utal, hogy a rendező a helyén maradt.
Így győzik le a halandók a halhatatlanokat.
Ezerszer is megöljük, meggyalázzuk őket, kifosszuk hírnevüket.
Titkolt vágyainkat lessük egy fal méretű óriásmonitoron és hagyjuk, hogy az visszanézzen ránk, lelkünk legmélyebb, takarnivaló bugyraiba.
Nem tudom, mikor ér az álom, de tévém pontosan.
Arcom kisimult, tudatom elégedett, mint ahogy a monitort irányító embereké is.

[1] – Még egy váza bort akháj migránsainknak!
[2] – Vidd ki hányni a macskát, mielőtt levágod!

szél sem kérked

[Trappist-1: short story]

- még hogy utazók?!

- utazók!

- ismerem mind a hét nővért, de veletek még nem találkoztam. gerlitek vagytok?

- gondolom, a hét bolygóra gondol. sokkal messzebbről jöttünk.

az idegen végigmérte a leszállóegységet.

- ez egy srungli. persze, látom, jó nagy, és belefértek, de ettől még nem lesztek utazók!

- hogy mi?

- ez itt a srungli - rázta meg az övére akasztott kosarat. - benne perkák - rázta meg, amiből rákszerű állatok integettek kétségbeesetten.

- hello! - szivárogtak többen a leszállóegységből integetve az ismeretlen lény felé.

- tegyétek le a kezeteket! még kajának néz!

a lény szeme a többi utazóra meredt. nem szólt egy kukkot sem.

- nézze, nagyon messziről jöttünk. szívesen mesélnénk az utazásunkról..

- utazók, mi? - ingatta kétkedve fejét a lény.

- van itt valami településféle?

- csak egy pancsa - gerlitnek nem árulta volna el, de ezek nem néztek ki kalóznak. széttárta karjait.

- igen?

- ez az! - amit civilizációnak tartott, nekünk zátonyra futott kósza hajók gyűjteményének tetszett.

- láthatóan nem állatok. és a hajóik anyagát valahonnan máshonnan szerezték be. ez bizony technikát feltételez.

- nem túl eszes..

- mert nem kápráztatja el az elméd csillogása? a magához való esze megvan.

az idegen lény továbbra is úgy tett, mintha perkákat gyűjtene, de le nem vette szemét az utazókról.

- nem tudom mit akartok, még néhány perka és itt a hullám - a kutató figyelmét nem kerülte el, hogy étel mennyiséggel határozza meg az időt. nem túl pontos, valószínű, nincs természetes ellenségük, sőt, stabil lehet a társadalmi hierarchia, ha ennyire kiszámítható az energiafelhasználás.

- milyen hullám?

- amit az a nővér hoz - bökött az égre.

a horizont felett járt a külső bolygó. kontinenseket, óceánokat láttak rajta.

- lehetetlen!

- soha ne minősíts olyat, amit még nem láttál. nem tudom kik vagytok, gerlitek, kalózok, perkák vagy 'utazók', de jobb lesz, ha felkészültök erre a hullámra.

ezzel az idegen otthagyta őket. visszavonult az egyik kajlán álló hajóba. kioldotta a rögzítőket.

ahogy feltámadt a szél, a hajók egyre stabilabban nekifeszültek, formájuk megváltozott, mintha lélegeztek volna.

az utazók tanácstalanul futkostak. senki nem tudta, mi következik.

a horizont pereme elkezdett emelkedni.

Ku'uipo tudta, mi következik. otthon, hawaiin, mindig egy ilyen nagy hullámot vártak barátaival, erről beszélgettek, erről álmodtak. most itt volt..

tudta, a leszálló már nem fog működni.

az egyik leszállókarom elrejtéséhez használt burkolatdarab épp megfelelő volt neki.

aktiválta a piropatronokat, amik vész esetén lerobbantják a burkolatot és kiszabadítják a karmokat.

a burkolatnak pontosan olyan alakja volt, mint egy szörfdeszkának.

emlékezett gyerekkorából, hogyan kell meglovagolni bármilyen hullámot.

elfutott az idegen hajó egyik horgonyához, levágta róla a nehezéket.

karjára csavarta, visszaszaladt a borítólemezhez, beleakasztotta csizmája orrát és várta a hatalmas hullámot.

az idegen hajó megmozdult. az óriási szél ellenére elkezdett a hullámra kapaszkodni.

Ku'uipo figyelte a kötelet. tudta, az első másodpercben minden eldől. ha már mozog, könnyebb lesz a deszkán maradnia.

már nem érdekelte a többiek sorsa. ebben a pillanatban a magáé épp elég kihívást jelentett.

a rántás nem tépte le deszkájáról, de karja belesajdult.

a hajó egyre gyorsulva emelkedett a hullámon.

nem tudta milyen magasan lehetnek. talán több kilométer is lehetett.

a hullám taraja egyre jobban szétesett. ennek ellenére tovább gyorsult a hajó emelkedése.

kinyitotta pókhálószerű vitorlázatát, amivel jócskán növelte keresztmetszetét.

miért kell rájátszani az emelkedésre?

a két bolygó közötti gravitációs erővonalak mentén tovább emelkedett a vízcseppek egy része.

ez a lendület billentette át a két bolygó közös Lagrange-pontján a vitorlást.

innen a kifeszített pókhálók rugalmas féklapokként működtek.

elérték a másik bolygó kilométeres óriáshullámát, mely hógörgeteg lavinaként zúdult át a tájon, egyre komótosabban, mígnem révbe értek.

kivetette a rögzítőket. a vitorlás ismét felvette azt a kajla, esetlen hatást, amivel először találkoztak.

gyér facsoportok vették körül őket, pont mint a vitorlás anyaga.

az ajtóban a kapitány feje meg sem lepődött, hogy kullancs akaszkodott hajójára.

- üdv, az utazók között! perkát?

Ku'uipo nemet intett fejével. keze, lába most kezdett remegni az átélt halálfélelemtől.

az idegen lény leharapta a rákszerű állat fejét és teli szájjal folytatta a beszélgetést.

- majd megszokod! kalóznak nézlek, de nem érdekel! igazi utazó vagy! a társaid?

Ku'uipo ismét nemet intett.

- egy utazó sosem beszél az utazásról. szél sem kérked, miért is fúj..

dialogo: ne beszéljünk filmekről..

[megtörtént.. nem így..]

- beszéljünk filmekről!
- melyikről?
- az ős-king kongról!
- az 1933-asról?
- nem. én a '76-osra gondoltam. jessica lange csúcsformában van ebben a filmben..
- tudtad, hogy a '33-as king kongot nem sokkal a gazdasági válság után forgatták le Cecil B. De Mille királyok királya c film díszleteit felhasználva? king of king -> innen a cím: king kong..
- jessica lange sokkal szexibb, mint naomi watts a mostaniban..
- senki nem hordta el a díszleteket, aztán '39-ben az elfújta a szél forgatásán ezek a díszletek égtek atlanta ostromának háttereként..
- az idő még jót is tett neki. a postás mindig kétszer csengetben igazi szexuális vadállat!
- tudtad, hogy fay wray, a king kong női főhőse volt az első sikoly-királynő a filmtörténelemben?
- láttad a mostani sikolyt? melyik megy? a három vagy a négy?
- tudtad, hogy Fay Wray hasonló karakterű színésznő volt, mint Vivien Leigh? Az egy évvel korábbi The Most Dangerous Game filmben ugyanez a csapat dolgozott és figyelt fel rá az akkori producer Merian C. Cooper, mint lehetséges főszereplőre..
- ..szerintem a négy..
- Eredetileg Jean Harlow játszotta volna a King Kong női főszerepét, de az előkészítés szakaszában elérhetetlen lett, ezért kereste meg a rendező Fay Wray-t.
- azt a hatalmas kezet tényleg megcsinálták?
- A film megmentette az RKO-t a csődtől. a '97-es Titanicban őt kérték fel, hogy játsza el Rose Dawson időskori alteregóját, de visszautasította a szerepet, így kapta meg Gloria Stuart..
- kérlek.. többet ne beszéljünk filmekről..

dialogo: senkinek

M és M a kvantumhálón át a téridőbe vetített kávézó egyik valószínűtlen asztalánál ülő 2017-nek intettek.
egy kupica abszintnek készült neki.
kint, időnként óriási robajjal omlott össze a határozatlanság, kirajzolva néhány sápadt, mégis valóságot.
- tudtad, hogy prímszám?
- tudtad, hogy korábban a 2011 is prímszám volt és a két szám közötti tartomány hasonlít a 31 és 37 prímek közti szakaszra, igazolva a prímfraktál elméleted: PRIM = x(x-1) + prím?
- ez annyira szép.. meg kéne tiltani, hogy bárki bizonyítsa vagy cáfolja..

(mondás: Carl Sagan;
hasonlóság: [2011; 2017] = 45 * 44 + [31; 37])

2003: lélegzetvisszafojtva

[2013-ban megjelent az intergalaktikán, aztán a Preyer 2015 pályázaton (#12)]

[inspirálta p.k.dick - pat ajándéka és a lidérces órák (after hours) c film]

zene: DM - Home.
https://youtu.be/K65PQiFfsrU

Az univerzum illata
- Az univerzum átlagszíne tejeskávé - kortyolt kávéjába a parancsnok. - Számomra hihetetlenebb: az illata is hasonló.
Tűnődve néztem a metróból áramló tömeg kétperces hullámverését, a dugóban rekedt bizonytalanszürke autókat.
- Ez lenne a cél? A világot végtelen darabra törve végigszaglászni, majd meghatározni, a rész hogyan viszonyul az egészhez?
Nem válaszolt.
Ennél többről volt szó.
Nem tudom miről, de ki kellett derítenem.
- Veletek tartok! - tudtam, a fordított entrópia hajtómű ellenére sem lesz egyszerű utunk.

A kihűlő remény és a "minden-szót-elhasználtunk-már" illata
Félrebiccentett fej,
felhúzott szemöldök,
kételkedő mosoly.
Kifogytunk a szavakból.
Kifogytunk az illatokból.
Tokenekben beszéltünk.
Mozdulatokkal utaltunk megrágott, kiköpött, újrarágott gondolatainkra.
- El tudod képzelni még otthonunkat, Tengert? - garatján idegenül rezgett a neve is.
- Az illata megfakult, viszont őrzök róla egy képet a hálóban.
- Ezerszer láttam azt a képet, de egyáltalán nem érzem itt - kopogtatott mellső páncéljára.
- Sorra tűnnek el érzeteink, de ami itt van - koppantottam félmosollyal én is ugyanoda -, talán az tűnik el utoljára.

A felfedezés ígéretének illata
Bár a bolygó ugyanolyan volt, mint a többi, most mégis ebbe az ígéretbe kapaszkodtunk valamennyien.
- A legérdekesebb leszállóhely, amit csak kiszúrtunk neked – így jobbról.
- Nem is kell tenned semmit – imígy balról.
“Kötve hiszem..” – gondoltam. Valami bonyodalom mindig akadt.
- Akkor mehet?
Légrekeszeimből kiürítettem a kéndioxidot.
Bólintottam.
"Erre sosem lehet felkészülni.." - lehunytam szemem a most következő komisz villanás elől.

A szeméttelep illata
A városszéli szeméttelep patkányai ijedten ugrottak el a villanás elől, majd félpercnyi csend után ismét birtokba vették birodalmukat. Letaglózott a rengeteg szag. Jólét és szegénység illata. Fogamzás és tagadásának illata. Új holmik, dohos pincék, gondozatlan élőlények illata. Vágott fű és vágott hús illata. Hivatalok, konyhák, lépcsőházak, fészerek, padlás és wc-k illata.

Kivetettem a csalit.
Mozdulatlanná merevedve alakot vettem fel, ami fennakad bármilyen értelem tudatán.
Kinyitottam kopoltyúlemezeim, visszafojtottam lélegzetem, tarkómon így is éreztem a nitrogén okozta enyhe kábulatot.
Páncélom felvette környezetem mintázatát.
Nem kellett soká várnom..

Dave kész volt. Hugyozás közben fogyott el a söre.
A dobozt nagy ívben hajította el, ami furcsán koppant valamin.
- Ez mi az ott???
- Nem tudom, de elég fura ahhoz, hogy elvigyük!
- ..hogy elvigyük! – mondták egyszerre harsányan felkacagva.
- Állj! Haza nem! Ha ezt behozod, valamit kihajítunk!
- Nyugodtság van! Bedobjuk a kiállításra.
- "Kincsek a szemétből"? Azt hittem, te találtad ki, hogy szivass. Nincs elég hely a világon az “öltönyös-koktélos-ingyenivós” mindenit! Biztos, hogy nem lesz sör!
- Fogadjunk?

Az utazás illata: Geo Metro
A fiúk zökkenve vágtak a hátsó ülésbe.
Az autóban 50-60 illat keverte szagdemokrácia súlyozott átlaga rajzolta azt a "karakteres autószagot", amit tisztítószer még nem látott.
Pergő beszélgetésükből semmit nem értettem.
Dave a hátsó ülésre nézett.
- Odalesznek! Fizetnek ezért?
- Csak kapcsolatokkal. Ebben jók az öltönyösök..
- És a múltkori titkárcsaj?
- Ráadás.
- Ha tudsz valami ilyet, nekem is szólhatnál.
- Ritkán van. elégedj meg, hogy ingyen van a sör! - bontott meg egy újabb hatos csomagot. “Még hogy megosztani?” – sandított újra barátjára.
A külváros illata. Vágott fű, locsolt beton, nehéz vacsora illata.
Idővel gyakoribbak lettek a leállások, újraindulások. A nagy forgalom csak egyet jelenthet: belváros..

A tisztaság illata
A kiállítóterem szemétből halászott tárgyakkal volt berendezve, mégsem volt illatkavalkád.
Detergensek, reakcióképes vegyületek őrsége állta útját minden szagnak.
Kiállítás volt, mégis szinte üres terem.
Odakint éjszaka, idebent nappal.
Hazugsággyár..
Alkohol, élesztőalapú táplálék, egzotikus fűszerek illata.
A feromonhiány illata
- Ewa, várj! - a dolgok kezdtek kicsúszni Gregory kezéből. A nő kirántotta csuklóját a férfi szorításából. Tudta, már nincs mit megbeszélni. Az egyetemisták felbukkanása jó alkalom volt, hogy lelépjen a férfi mellől, kinek figyelme leakadt a lányról.
- Szevasztok fiúk! Mit hoztatok? – billegett felváltva sarkán és lábujjhegyén. - Ingyen kaja, pia? Vegyüljetek el..
A srácok sznobnak tartották Gregoryt, de a pénz, ami társaságával járt, legyőzte ellenérzésüket.
- Lépünk tovább. Csak ezt dobjuk be - szabadultak meg terhüktől, a márványkövezetre döngve.
Gregory levette szemüvegét és lassan körbelépdelte a rákszerű alakzatot. Nagyon intellektuális jelenségnek látszottak így együtt.
- ..és mit kértek cserébe?
- Csak a szokásost..
- Helyes! - kacsintott rá, visszavette szemüvegét. - Holnap hívni fog valaki – suttogta egy képzelt filmhős rejtélyességével. Szemével kereste a lányt, de ő már messze járt.

Az alkohol illata
Ewa azt tette, mint mindig, ha nem érezte nőnek magát egy kapcsolatban. Kiszállt belőle.
Egy percre még elvegyült a kiállítás forgatagában. Tíz perc múlva már egy bárpultos vasalatlan arcának diktálta:
- Egy vodka-narancslevet!
A pultos mögötti tükörben elkapta saját tekintetét.
Mielőtt belekortyolt, becsukta szemét, megérintette orrát az alkohol ismerős érintése, érezte hogy árad szét ereiben. Mikor kinyitotta, újra bitang jó csajszinak érezte magát, készen arra, hogy szabadságát ismét feladja egy másik hapsiért.
Nem volt nála pénztárca, de tudta, se fizetés, se pasas nélkül nem fog innen kilépni..

A kiállítóteremben elég idegent éreztem magam körül, hogy kipróbáljam a vashatár kísérletet. Páncélom mintázatát itt-ott fémes-rozsdás csillanással törtem meg. Vártam a hatást..

A lehetőségek valóraváltásának illata
- Kapargasd meg a figurást.. - az újságpapírok és csomagolófóliák alatt egyre több fémfelület bukkant fel.
- Ebbizony vas! - mióta "külföldre szakadtak", Botond felvette ezt az émelyítően "magyaros" stílust. Leventét eleinte zavarta, de mióta rálegyint, észrevette, időnként neki is szájára..
Megbillentették.
- Súlyra is..
- Mennyit érhet? - hajolt közel egyikük. Hagyma és leölt állatok fűszergazdag illata áradt belőle.

Addig somfordáltak, míg csak néhányan lézengtek a teremben.
- Nna, kapd el a komát! - kétoldalról felnyaláboltak és sietősen kibicegtek velem a kiállítóteremből. Gregory tett néhány lépést feléjük, de jobbnak látta, ha mégsem avatkozik közbe. Levette szemüvegét és intett vele, hogy a többi nézőnek olybá tűnjön: a mutatvány része a kiállításnak.

Az univerzum illata
Szikráztam, ahogy húztak maguk után az aszfalton. Futottak, mégsem követte őket senki.
A kávéház apró fénysziget volt a belvárosi éjszakában.
Sör, cigaretta és kávé illata.
Állj! Kávé! Az univerzum illata!
Lehet, ez a legfontosabb pillanata ennek a bevetésnek..
Megmozdítottam szemem, hogy tudatomba égjen a hely látványa.
A két fémtolvajnak fel sem tűnt.
Kifulladtak mindketten, míg Joe bácsi műhelyébe értünk.
Lihegve keresték elő a kulcsot.

A munka illata
Olaj, festék és oldószerek illata.
A délutáni záráskor ittragadt elektromos ózon és égett fémszag kavarodott fel.
- Vágjuk kezelhetőbb darabokra! – nyúlt Botond a sarokcsiszoló után. Hangja megijesztett.
Ha vasfelületet akarnak vágni, a páncélom sem bírná sokkal tovább.
Újra változtatnom kell!
Kobalt, nikkel, majd réz felületek gyors egymásutánjával próbálkoztam.
Hallottam, ahogy elhallgat a szerszám sikítása.
- Te! Ez változtatja a színét!
- Vas! Én magam kapartam meg!
- Nemaddiga! Lehet, hogy réz, talán bronz!
A réznél hallgatott el a szerszám.
Ha ennek a fémnek legmagasabb rendszámú elemét választom, biztosan elvisznek erről a gyilkos helyről.
Arannyá változtam.

Látták a csodát, egyikük sem akarta nem elhinni.
- A büdös életbe!!!
- Gazdagok vagyunk!!! - mind a négy kéz kaparta a szemetet és rozsdát a páncélomról.
Ugráltak örömükben. Vérük tele lett adrenalinnal, agyuk endorfinnal. Megrészegültek a rengeteg oxigéntől. Egymást taszigálva, sírva a nevetéstől próbáltak szóhoz jutni. A folyadék rácseppent páncélomra, ahonnan egy bőrredő rejtekébe vezettem.
Egyikük remegő kézzel tárcsázott egy számot.
- Meghülyültél??? - ütötte ki a másik a kezéből a telefont.
- Pénzzé kell tennünk! Kéthavi lakbérrel sárosak vagyunk! - Eszébe jutott, mióta az országba érkeztek, folyamatosan pénzszűkében voltak.
- Ha darabonként adjuk el, életünk végéig királykodhatunk belőle!
- Egyben többet érhet!
- Nem érdekel!
- Halló, Mendez? Van a főnököd számára valamink..
Társa egy ideig némán küzdött vele a hallgatóért, aztán feladta.

A “nagy ugrás” illata
Joe bácsi furgonjára emeltek, ponyvával letakartak és indultak. A várostól messze, a tengerpart mentén terpeszkedett Gomez haciendája.
A kaputól félmérföldnyire volt a "nagy ház".
Úgy érezték magukat, mint a háztetőugrók. Teljes sebességgel értek a peremhez, ahonnan nincs visszaút.

Ewa próbálta felfedezni új környezetét.
Kismacska módra veszett el a rengeteg szoba között.
Gomez némi előnyt adott neki. Hallotta hol motoznak meztelen lábai, akár egyetlen nagy ugrással rávethetné magát, mikor..
- Uram, két ember Joe bácsi műhelyéből a belső udvaron.

A szürrealizmus illata
A két ember hangoskodva, tört angolsággal fedte fel hozományát, egy aranyszobrot. Épp kezdték leráncigálni a furgon platójáról.
Minden védelem nélkül! Mintha a következő pillanatban géppuskások ugranának elő a kert minden szegletéből és elkaszálnának mindenkit. Sokszor álmodott ilyesmiről.
De ez itt valóság volt.
Félt.
Testőrei zavartan néztek egymásra, fegyvereik markolatát simogatták.
A beállt pillanatnyi csendben egy ember tudta mi történik:
- Ezt a szobrot már láttam! – sétált le a lépcsőről Ewa.
"A nő is benne van! Biztos, hogy csapda!" - pedig Gomez maga szólította le abban a rohadt bárban. Utálta a farkát..
- ..és hol? – kérdezte óvatosan, figyelve mikor ejt ki valaki egy kulcsszót, amitől felkerepelnek a fegyverek.
- Egy kiállításon.
- ..ahol aranyszobrokat állítottak ki? – sandított emberei mögé.
- Nem. Fura formájú szemetet.
- És ez? - vonta fel szemöldökét, éreztetve a keletkezett ellentmondást.
- Nem tudom. Akkor még szemétnek látszott.

Elég illatmintát gyűjtöttem, hogy visszatérjek az űrhajóra. Ismét újságpapírt és kidobott csomagolófóliát választottam álcául. Az aranyfelület olcsó festékként pattogzott le páncélomról.

A dominancia illata
Ezt látva a két fiúnak földbe gyökerezett a lába. Hitetlenül kaparták felületem, de csak tetézték bajuk.
- Hogy is hívnak? Botond? Ezért te vagy a felelős. Ide jöttök az országomba és azzal kezditek, hogy át akartok vágni! Hol a tisztelet?! Az én időmben.... – kezdett volna megint egy régi sztoriba. - Nna jó, nem ezért vagyunk itt. Szóval, Botond, választhatsz. Téged lőjelek le vagy a haverodat?
- Ne.... Nem akarom! – csukladozta. Könnycseppjei a szoborra hullottak, újabb aranyfestéket oldva a kétségbeesésnek.
- Válassz!
- ....őt! Lőjjék le őt!
- Helyes. Ezt vártam tőled. Ugye, milyen felszabadító őszintének lenni?
Levente tág pupillával, országúti nyúlként figyelte az eseményeket.
- Másik gyerek. Legyen ez tanulság a jövődre nézve. Így bízz másokban. Mendez! Nemrég kövezték le a teraszt. Nem hiányzik, hogy a fugákban ott feketéljen valamelyik kretén vére. A város felé lődd térden egyiküket. José, Joe bácsi furgonját hagyd az egyik parkolóban. Majd rátalálnak. Ti ketten meg vigyétek ezt oda, ahova való - mutatott rám.
Ewa teljesen beindult ettől a tesztoszteronlökettől.
Gomez tudta, még ha színház is, a dominancia érvényesítése mindnek bejön.

A lőpor illata
Mendez és utasai csendben suhantak a tengerparti úton.
A város szélén egy lepukkant üzem nemhasznált parkolójában megállt. Kikapcsolta a zenét. Hátrafordult:
- Tudjátok, fiúk, tisztelem Joe bácsit. Nála kezdtem dolgozni én is, és.. nézzetek rám, azt hiszem, jutottam valamire. Ha most térden lőném valamelyikőtöket, mintha magammal tenném. Úgyhogy tűnés! Ne halljak rólatok! Főleg Gomez ne! Nyomás! Kifelé!
A fiúk remegő térddel tanácstalanul topogtak az autó mellett.
Kettőt a levegőbe lőtt, hogy Gomez lássa, használta pisztolyát.
A fiúk futásnak eredtek.

A szemét illata
A hajnal már csillagfényt szelídített, mikor ideért a szemeteskocsi. A fekete zsákok mennyiségéből és saját fantáziája perverziójából egyikük megpróbált következtetni a magas falon túli létezésre.
- Bár én laknék itt.. - dobott fel egy zsákot, mikor észrevette a fura alakot a szemét között. - Tudod, sógoromnak van egy rák bárja. Ha nem szemétből lenne, elvinném neki.
- Aha.. - társa meg sem hallotta. Csupán arra vágyott, hogy leadva a melót hazasiessen és a tévé előtt álomba merüljön annak reklámszínű hazugságvilágába.

A szeméttelepre érve percekig vártam, míg a komótos szemetesautó magamra hagyott.
A csillagos égre gondoltam, benne az űrhajóra, benne egész-felemre, Dwertre.
"Végeztem. Szedjetek fel!"
Lecsuktam szemem és vártam a villanást.

Kíváncsi tekintetek hada vett körül.
Szerettem ezeket a pillanatokat.
Szagmintáimmal még teljesebb lett világképünk.
Visszafojtott lélegzettel felvontam szemöldököm:
"Akkor mehet?"
A kapitány bólintott:
- Erre sosem lehet felkészülni..
Légrekeszeimet összenyomva elárasztottam a hajót a gyűjtött illatok kakofóniájával.

Dwertet elborították az érzelmek. Minden szeme sarka örömtől csillogott.
- Várj! – bőrredőimből előgurítottam a két könnycseppet. Két kezébe fogta kezem. Állát felemelve szemébe néztem. - Örömükben-bánatukban ez hullik szemükből.
Mélyet lélegzett belőle.
Lecsukta szemeit.
Ahogy megtudta a választ, azon nyomban értette a kérdést is: milyen messze kell mennünk, hogy elveszítsük otthonunk illatát, érzetét? Nem az az elsődleges cél, hogy hány világ mozaikjából lehet kirakni azt a tejeskávé illatot.. Dwert szemének csillogása megköszönte a kérdést, válaszában ott ragyogott otthonunk érzete:
- Tenger